BURGONYA TERMESZTÉSTECHNOLÓGIÁJA
A burgonya(Solanum tuberosum L.) szántóföldi növényeink közül a területi arányánál fontosabb szerepet játszik. Fontos népélelmezési cikk. Az elmúlt századokban nagy szerepe volt az éhinségek átvészelésében, mert pótolta a kedvezőtlen időjárás miatt hiányzó gabonát. Könnyen emészthető, biológiailag értékes fehérjét, sok C-vitamint és fontos ásványi anyagokat tartalmazó táplálék. Különböző konyhatechnikai módszerekkel házilag is ízletes étel készíthető belőle. Jelentős -és valószínű még fokozódni fog, az élelmiszeripari feldolgozása, amely széleskörű (kozerv, hűtütt, elősütött, mélyhűtött, szárított készitmények stb.).
A burgonyát jelenleg szinte kizárólag élelmiszernek termeljük, korábban takarmányozásra és szeszgyártásra is termesztették. Jelenleg csak az élelmiszernek nem alkalmas tételeket takarmányozzák fel. A felhasználás változásának az oka, hogy a burgonya termelési költsége és így az ára is az utóbbi évtizedekben nagymértékben növekedett. A növekedés oka, hogy a korábban kézimunkára alapozott termelés gépesítésének nagy a beruházás és energia igénye. A burgonyabogár megjelenésével pedig költségessé vált a növényvédelme. A burgonyával magas terméseket csak megfelelő műtrágyafelhasználással lehet elérni, melynek az ára az utóbbi időben lényegesen emelkedett. Tehát, ha a burgonyát korszerűen, gépesítve akarjuk termeszteni, akkor a többi feltételt is biztosítani kell, mert csak így érhetünk el megfelelő termésszintet.
Hazánkban több burgonya termőtáj alakult ki. Ezek a termőtájak a somogyi, Duna-Tisza közi és a szabolcsi homoktalajokon, valamint hegy- és dombvidékeinken (Zala, Veszprém, Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén megyék) alakultak ki. A burgonya lehetővé tette a gyenge termőképességű homoktalajok és a hűvösebb domb- és hegyvidék talajainak hasznosításást. Ezeken a területeken több jövödelmet biztosított, mint a többi szántóföldi növény. Termésátlaga azonban ezeken a területeken alacsony szinten maradt, a gépesített termelés költségeit a bevételek nem tudták fedezni. Ezért az elmúlt évtizedekben a burgonya hagyományos termőtájai oldódtak a kedvezőbb termőhelyi adottságú területek felé tolódott el.
Hazánk éghajlata a burgonyatermesztésre nem a legalkalmasabb. Ennek ellenére célszerű megtermelni a hazai szükségletet, mert importját a burgonya nagy szállítási költsége nem teszi lehetővé. A tőlünk északra fekvő országokban jobb minőségű burgonyát termelnek, a hazai termelésnél gazdaságosabban. A burgonya importot a nagy szállítási költség mellett az is gátolja, hogy a Kárpátokon kellene áthozni, ahol a fagyveszély már az őszi hónapokban is nagy.
Rendszertana. A burgonya a Solanaceae család Solanum nemzetségébe tartozó, kialakulási helyén évelő növény. Termesztésben egy éves, tenyészideje 90-180 nap. A Solanaceae családba tartozik a paradicsom, dohány, paprika, fekete csucsor, nadragulya, ebszőlő csucsor stb. A burgonya géncentruma Közép- és Dél Amerikában van ahol több vad rokonfaja él. A vad fajokat a burgonya rezisztencianemesítésében használják fel.
Morfológiája és biológiája. A burgonyát (41. ábra) gumójáért (földalatti raktározásra módosult szár) termesztjük. Szaporítása vegetatív úton, gumóval történik. Magról történő szaporítását csak nemesítésnél alkalmazzák.
Gyökérzetének jelentős része (60-85 %) a talaj felső, 40-60 cm-ig terjedő részében található, de kisebb része 1-2 m mélyen is lehatol. A magból fejlődő növénynek főgyökérrendszere van, a vegetatív úton szaporított növénynél, viszont csak járulékos gyökerek fejlődnek. A gumón található rügyekből hajtás fejlődik, a föld alatti csomókból és a sztólók csomóiból indulnak ki a járulékos gyökerek. A burgonya gyökerének vízfelvevő képessége gyengébb mint a gabonaféléké. A gyökerek szívóereje mintegy fele a kalászosokénak és a kukoricának. A gyökerek viszont jól behálózzák a talaj felső rétegét, ezért a kismennyiségű csapadékot, harmatlecsapódást is hasznosítani tudja.
A szárak a magból, illetve a burgonya gumó rügyeiből fejlődnek. Magról történő szaporítás esetén egy, vegetatív szaporításnál pedig az anyagumó minden fejlődésnek indúlt rügyéből egy-egy hajtás fejlődik. A hajtások száma függ a gumónagyságtól, a fajtától és az ültetés előtti esetleges kezeléstől. Minél több a gumónkénti hajtás, annál több gumó képződik. A szár föld feletti csomóiból fejlődnek az oldalhajtások és a levelek. A szár felálló, szétágazó és elfekvő típusú lehet.
Keresztmetszete általában háromszög, néha gömbölyű. A szár hossztengelyében néhány fajtánál jól fejlett bordák találhatók, melyek a szár szilárdságát növelik. A szár morfológiai bélyegei, valamint a bokoralak fajtatulajdonság.
A szár föld alatti része etiolált, csomóiból fejlődnek ki a sztólók, vagy tarackok, melyek végén alakulnak ki a gumók. Ha a szárat töltögetéssel takarjuk ugyancsak föld alatti hajtásrendszer képződik.
Levele páratlanul szárnyasan összetett. A levélkék alakja, felülete és színe szintén fontos fajtabélyeg. A levéllemez elváltozása jelzi a virusbetegségeket, melyek jelentős terméskiesést okoznak. Az elváltozások a következők lehetnek: levél mozaikosság (A vírus); érfeketedés, levélsorvadás (Y vírus); levélsodródás (Solanun vírus 14, M és K vírus); seprüsödés, csokrosodás (stolbur vírus). Egy-egy növényen megjelenő kárképet természetesen több kórokozó károsítása is kiválthatja. A levelek elváltozása az alapja a vetőgumótermesztésnél a negatív szelekciónak.
Virágzatban végződnek a szár végei, de a felső szárcsomókból kiindulva is fejlődhetnek virágzatok. A burgonyának bogernyős virágzata van. A bogyótermésben 60-120 mag helyezkedik el, melyek felhasználhatók a burgonya szaporítására. Belőlük rendkívül heterogén növényallomány alakul ki, szinte mindegyik növény kölönbözik egymástól, a fajta kedvező tulajdonságait nem viszik tovább. Ezért alkalmazzák burgonyánál a vegetatív szaporítást, magról történő szaporítást csak a nemesítők végeznek.
A gumó, mivel raktározásra módosult szárrész, ezért megtalálhatók rajta a szárra jellemző képletek (42. ábra). A gumónak két részét különböztetjük meg. Az alapi részen csatlakozik a gumó a sztólóhoz, valmint a csúcsrészt, ahol az elsődleges rügyek helyezkednek el. A rügyek spirál alakban helyezkednek el, csúcsi részen sűrűbben, míg az alapi rész felé haladva ritkábban találhatók. A csúcsi részen elhelyezkedő rügyek kezdenek elsőként kihajtani, majd a hajtásképződést fokozatosan a többi rügy követi. Vetőgumónál a raktározássorán arra kell törekedni, hogy a csúcsrügyek kihajtása csak ültetés után, illetve az előhajtatás alatt induljon meg. Ha korábban megindul a csúcsrügyek kihajtása, a hajtások megsérülnek, illetve el kell távolítani őket. Ilyenkor a legnagyobb vitalítássalrendelkező hajtások vesznek kárba.
A burgonyagumónak a betakarítás után nyugalmi állapota van. A rügyek csak a nyugalmi állapot eltelte után kezdenek kihajtani. A hajtások ("csírák") tanúskodnak a tárolás körülményeiről, illetve a gumó egészségi állapotáról. A gumó hajtásait a következők szerint lehet csoportosítani:
* Fényhajtás; Megfelelő megvilágításnál az egészséges gumó rügyéből fejlődik ki. A hajtás erőteljes, zömök, színezőanyagokkal erősen telített, a fajtára jellemző szinezettséget mutatja (zöld, vörös, rózsaszin, lila, kékeslila).
* Pincehajtás; Az egészséges gumó nyugalmi állapotának letelte után sötétben fejlődik ki. A hajtás erősen megnyúlt, vékony, szinanyagokat nem tartalmaz. Káros, mert a gumó tápanyagkészletét felhasználja, továbbszaporításra a gumó nem alkalmas. Kialakulását helyes tárolással lehet megakadályozni.
* Cérnahajtás; A beteg gumóból fejlődik. Megnyúlik, rendkívül vékony, szinanyagokat nem tartalmaz.
A rügyek rügygödörben helyezkednek el, amelyek mélysége fajtatulajdonság. A gumó felületén a rügygödrök lehetnek mélyek, közepesek vagy sekélyek. A mély rügygödrök előnye, hogy a rügyek számára megfelelő védelmet nyújt, de az élelmezési célra történő felhasználásnál nagy a hámozási veszteség. A sekély rügygödrü fajtáknál ellentétes a gazdasági érték.
A gumó felületét elparásodott sejtekből álló "héj" veszi körül, amely kezdetben vékony, később megerősödik és védelmet nyújt a kiszáradással, fertőzéssel szemben. A gumó akkor "érett", amikor a héj nem dörzsölhető le. A héj sérülésekor a felső sejtrétegek elparásodnak (sebparenchima) amely a továbbiakban szintén védelmet nyújt. A héj színe változatos (fehér, sárgásfehér, világos és sötét okkersárga, rózsaszínű, vörös, kék) lehet, nincs összefüggésben a minőséggel, ennek ellenére a fajta kiválasztásánál figyelembe kell venni. A hazai fogyasztók a rózsaszínű héjszint kedvelik.
A héj alatt vonul végig az edénnyaláb köteg, amely a rügyekkel van összeköttetésben. Az edénnyalábok szállítják a hajtásképződéskor a gumóban raktározott tartaléktápanyagot a fiatal hajtásoknak. Ezzel magyarázható a burgonya dinamikus kezdeti fejlődése és a hajtásképződés kezdetén a mérsékelt nedvesség és tápanyagigénye. Néhány betegség jelenlétére utalhat az edénnyalábok elszíneződése, amely a gumó átvágásakor llátható.
A gumó hússzíne a fehértől a mélysárgáig terjed, amely összefügghet a minőséggel. A héj színéhez hasonlóan inkább a fogyasztói igény kielégítése a cél a fajtamegválasztásnál, mert a burgonya minőségét nem a hús színe, hanem egyéb beltartalmi tulajdonságai határozzák meg.
A gumó alakja szintén fontos értékmérő tulajdonság. A gépi feldolgozásra a szabályos felületű, gömbölyded alakú gumóforma a megfelelő. A gumó alakját a hosszúságának és szélességének hányadosa alapján az alábbiak szerint csoportosítjuk:
A gumó beltartalmi értékei nagymértékben függenek a fajtától, a termőhelytől és a termesztés körülményeitől. A burgonyagumó szárazanyagtartalma 13-35 % között alakulhat. A szárazanyag legnagyobb részét a keményítő teszi ki (8-25 %). Keményítőben szegény, ha 13 %-nál kevesebb, 13- 17 % keményítőtartalommal közepes, ennél többel viszont keményítőben gazdag a gumó. Az étkezési burgonyánál a 12-15 %-os keményítőtartalom a kedvező. A túl kevés keményítőt tartalmazó gumó főzés után "szappanos" lesz, a túl magas keményítőtartalmú viszont szétdől. A főzési tulajdonságokat tehát a keményítő mennyisége és a keményítőszemcsék mérete, nagyságrendi összetétele nagymértékben meghatározza. A magasabb keményítőtartalmú fajták pürékészítésre, illetve ipari feldolgozásra (szeszgyártás) alkalmasak. Az alacsony keményítőtartalmú fajták csak tartósitóipari célra alkalmasak, nehezen tárolhatók. A keményítőtartalmat kedvezően befolyásolja a gumóképződéskori napfényes, hűvös és csapadékos időjárás. A száraz meleg, kedvezőtlen tápanyagellátás és a növényi betegségek viszont csökkentik a keményítőtartalmat. A korán, éretlenül betakarított burgonya kevesebb keményítőt tartalmaz, mint az érett állapotban felszedett.
A burgonyagumó viszonylag kis mennyiségben tartalmaz fehérjét (1-4 %), átlagosan 2 %-ot. A burgonya fehérje jó biológiai értékű, jól emészthető, esszenciális aminósavakban gazdag. A gumó vitaminokban gazdag, A, B1, 2, 5, 6, C, D, K1 vitaminokat tartalmaz, de különösen a C-vitamin tartalma a fontos számunkra. A konyhatechnikai feldolgozás azonban lényegesen befolyásolja, hogy a belőle készült étel mennyi vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A "héjában" főtt és sütött burgonyában nem bomlik el, így vitamin- és ásványianyag szükségletünk fedezésére alkalmas. A hámozott gumók C-vitaminjából sok elbomlik és az ásványisó-tartalom harmada a főzőlében marad.
A hamualkotórészek közül a kálium fordul elő legnagyobb mértékben, a hamutartalom 75-85 %-át teszi ki (1700-2000 mg%), de kivételesen ezt is meghaladhatja. A káliumnak lényeges szerepe van a burgonyagumó eltarthatóságában, betakarításkori sérülékenységében és felhasználáskori elszineződésében. A megfelelő mennyiségű burgonya fogyasztása elősegíti az emberi szervezet K-egyensúlyának fenntartását. Az ásványi elemek közül még említést érdemel a foszfor- (150-300 mg%) és a kéntartalom (100-200 mg%).
A burgonyanövény szolanin alkaloidát tartalmaz, amely az emberi és állati szervezetre mérgező. A legtöbb a bogyóban halmozódik fel. Az érett gumó gyakorlatilag nem tartalmazza ezt a mérgező anyagot. Ha hosszabb ideig fényen tartjuk a gumót megzöldül és nagy mennyiségben képződik szolanin. Az ilyen gumó emberi fogyasztásra és takarmányozásra alkalmatlan, mérgező.
Az érett gumónak nyugalmi állapota van, felszedés után azonnal nem hajtanak ki a rügyei. A nyugalmi állapot feloldására vegyszereket (pl. Rindete) alkalmaznak. Erre akkor van szükség, ha a vetőgumó egészségi állapotát vizsgálják közvetlenül a betakarítás után. Étkezési és nyári ültetésre szánt burgonyánál viszont a nyugalmi időszak meghosszabítására van szükség. A nyugalmi állapot meghosszabbítását vegyszeres kezeléssel, sugárzással és alacsony hőmérsékleten történő tárolással lehet megoldani A burgonya sikeres termesztéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a fenofázisait, illetve a burgonyagumó fiziológiai érésétől a hajtásképződésig végbemenő változásokat . A hajtásképződés megindulása (A) után a növény a szárát, levélzetét és gyökérzetét fejleszti ki (B). Az "A" szakasz hossza előhajtatással lerövidíthető. A generativ szakasz kezdetén (C1) fokozódik a keményítő felépítése, megkezdődik a sztólók kialakulása , a sztólók végén megjelennek a gomókezdemények. A virágzás (C2) szakaszában éri el a burgonya a maximális földfeletti hajtásrendszerét. A virágzás után kialakulnak a gumók és folytatódik a tartalék tápanyagok beépülése (D).
Az érés fázisában (E) a tápanyagok koncentrációjában fizioógiai egyensúly áll be, jelentős a földfeletti hajtásokból a gumó felé a tápanyagok transzlokációja. A beéréskor (F) befejeződik a tápanyagok bevándorlása a gumóba, amely egyben a gumó vegetációs fejlődésének lezárulását jelenti, a föld feletti vegetatív szervek elpusztulnak, a gumó beparásodik.
Ellentétben a generativ úton szaporított növényekkel a szaporítóanyag tárolási körülményei lényegesen befolyásolják az elérhető termésmennyiséget. A vetőmag életfolyamatai megfelelő tárolás esetén lényegesen lecsökkennek, mig a vetőgumónál nagyobbarányúak.
Ennek ellenére a betakarítás (fiziológiai érés) után az anyagcsere folyamatok fokozatosan lecsökkennek, melyet átállási szakasznak nevezünk (G). Az átállási szakaszban a gumók fokozottan ki vannak téve a stresszhatásoknak (hőmérséklet, vagy relatív páratartalom változás stb.), ezért célszerű olyan fajtákat termeszteni, melyeknél ez a szakasz rövid.
Az átállási szakaszt megfelelő tárolási körülmények között abszolút csíranyugalom (H) követi, melyet minimális anyagcsere jellemez. Az abszolút csíranyugalmat ismételten átállási szakasz követi (I), amelyet inkubációs időnek nevezünk. Az anyagcserefolyamatok felerősödnek. A fajták inkubációs ideje 15-25 hét között változik. A fajtatulajdonságok mellett az inkubációs idő hosszát a tárolási körülmények, ezen belűl is főleg a hőmérséklet határozza meg. Az inkubációs hőmérséklet fajtától függően változik. A második átállási szakasz szintén instabil periódus, amelyben a keményítőből és fehérjéből kisebb molekulájú vegyületek képződnenk (pl. egyszeű cukrok, szerves savak, aminósavak stb.). Ezen változások képezik a "csírázás" alapját (látens csírázóképesség), majd a hajtásképződés valódi megindulását. Az inkubációs időszak 18 oC-ú és 90% páratalomú viszonyok között lerövidíthető.Az inkubációs idő túlzott előrehaladtával végbemegy a gumó fiziológiai öregedése. Csökken a gumóból fejlődő hajtás és levéltömeg, valamint a termésmennyiség. A gumó fiziológiai öregedését idézi elő a nyugalmi időszak alatti magas hőmérséklet, hőingadozás, alacsony páratartalom, oxigénhiány, mozgatás, ütés.
Éghajlatigény. A burgonya éghajlatigényét meghatározza géncentruma. Származási helye alapján a hűvösebb időjárású, mérsékelten meleg nyarú, egyenletes bő csapadékeloszlású, magas relatív páratartalmú területeket kedveli. A burgonya nagy alkalmazkodóképessége ellenére behatároltak azok a területek, ahol megfelelő eredménnyel termeszthető.
Hazánk éghajlata lehetővé teszi a burgonya termesztését, de nem a legkedvezőbb feltételeket biztosítja számára. A kezdeti fejlődésszámára a hazai éghajlat megfelelő. A gyors kezdeti fejlődéshez 8 oC talajhőmérséklet szükséges. A gyökérképződés már 5 oC-on megindul, ezért az előhajtatott gumók már hidegebb talajba is kiültethetők. A kezdeti fejlődéshez nedvességet nem igényel, mivel a fiatal növényi szerveket az anyagumó tartalék tápanyagaiból építi fel. A burgonya levélzete érzékeny a fagyra. A levelek a késői fagyok hatására 1-2 oC-on elfagynak. A fagykárt általában gyorsan kiheveri a burgonya. A hosszú nappal gyorsítja a virágzást, a gumókötésre viszont a rövid nappali megvilágítás a kedvező. A fotoperiodikus érzékenységét a hőmérséklet lényegesen módosítja.
A hazai éghajlaton, szélsőséges időjárás melett, különösen a rossz vízgazdálkodású talajokon már a bimbózás elött is felléphet a vízhiány, amely a hajtásrendsszer teljes kifejlődését és igy a gumók kialakulását is gátolja. a gumókötés és kialakulás időszakában nagy jelentősége van a hőmérsékleti-, nedvességviszonyoknak és a levegő relatív páratartalmának. A burgonya számára kedvező, ha a nappalok és éjszakák hőmérséklete között nem nagy a különbség. A gumó kialakulása, a tartaléktápanyagok felhalmozódásának időszakában (D), amely hazánkban július-augusztus hónapokra esik, a 18 oC alatti napi átlaghőmérsékletet igényli, de nálunk ez általában nem biztosított.
Ugyanebben az időszakban igényli a folyamatos, kiegyenlített csapadékellátást és a magas relatív páratartalmat. Az időszak hőmérsékleti igényével szemben, vízigényének kielégítése öntözéssel megoldható.
Az öntözéses burgonyatermesztéssel lényegesen lehet ezért növelni a termésmennyiséget és a termésbiztonságot.
Az érés és beérés időszakában a száraz, meleg időjárás a kedvező, amely elősegíti az érési, tápanyagbeépülési folyamatokat. Kedvező időjárás esetén megfelelő a gumók parásodása, amely mérsékli a betakarításkori sérüléseket. Az érés alatti csapadékos időjárás hatására kisebb lesz a burgonya szárazanyagtartalma és romlik az eltarthatósága is.
Talajigény. A burgonya a szélsőséges talajok kivételével a hazai talajokon megterem. Igényes a talaj szellőzöttségével és hézagtérfogatával szemben. Jól termeszthető a humuszban gazdag homok-, vályog és mezőségi talajokon. A levegőtlen, humuszban, tápanyagokban szegény talajokon megfelelő eredménnyel nem tudjuk termeszteni. A túl kötött talajok kedvezőtlenek a gumók fejlődésére.
A talaj kémhatásának széles intervallumát elviseli, 4,5-7,5 pH-tartományok között termeszthető. A gépesített termelésnél nagyon fontos talajtulajdonság a talaj rostálhatósága. Részben a termőterület megválasztásával, részben a talajművelési munkák megfelelő elvégzésével tudjuk ezen igényét kielégíteni. A kavicsos, köves talaj még akkor sem alkalmas a burgonya termesztésére, ha laza a talaj szerkezete. A kiszedőgépek nem tudnak különbséget tenni a burgonya és a talajban lévő kavics, kő között, ezért a burgonyával nagy tömegben kerülnek be a területről és eltávolításuk csak kézi munkával lehetséges.
Láptalajokon is termeszthető, de étkezési minősége gyenge, keményítő- tartalma alacsony lesz. A legjobban eltartható burgonyát a homoktalajon lehet megtermelni, mert itt parásodik be a gumó a legjobban és az íze is kedvezően alakul. A magas kolloid tartalmú talajokon a parásodás kevésbé megy végbe. Kolloidban szegény talajokon viszont a burgonya szürkefoltossága gyakrabban fordul elő.
A hagyományos burgonyatermő tájaink a homoktalajokon alakúltak ki. A gyengébb termőképességű területeken a költségek növekedése miatt -viszont a korábban említettek miatt- termesztése nem gazdaságos. Ezért a burgonya termesztése inkább a jobb termőképességű, kötöttebb talajokra helyeződött át.
Helye a növényi sorrendben. A burgonya több évig termeszthető önmaga után. Ennek ellenére, lehetőleg négy évnél hamarabb ne kerüljön ugyanarra a területre. Az egymás után történő termesztésnél olyan mértékben felszaporodnak a kártevők és kórokozók, hogy nagymértékű terméscsökkenéssel kell -hazai körülményeink között számolni. A burgonyát viszonylag könnyű a növényi sorrendben elhelyezni, mert az elővetemény iránt nem igényes és több szántóföldi növénynek jó előveteménye. A kalászos gabonák jó előveteményei, mivel nincs közös kártevőjük és vízgazdálkodási szempontból is megfelelőek. Ezen növények után még másodvetésű, vagy zöldtrágya növényeket is termeszthetünk a burgonya előtt. Elegendő idő áll rendelkezésre a szervestrágyázáshoz és a talajmunkák elvégzéséhez.
Ugyancsak jó előveteményei a burgonyának a hüvelyes növények. Az évelő pillangós törésben szintén ültethetünk burgonyát, mert a nagytömegű gyökér fellazítja a talajt és így mind a talajszerkezetben, mind a tápanyagokban megfelelően hagyja vissza a burgonya számára.
A tápanyagellátásnál azonban feltétlenül figyelembe kell venni a nagytömegű gyökérrel visszamaradó nitrogén mennyiségét.
Rossz elővetemények a későn lekerülő nagy vízfogyasztású növények, pl. cukorrépa, kukorica, napraforgó. Ugyancsak kedvezőtlen előve-temények a Solanaceae családba tartozó fajok pl. dohány, paradicsom, mert több közös károsítójuk van.
A burgonya megfelelő ápolás mellett több növénynek jó elővetemény.
Általában tavaszi vetésű növényeket -ha a növényegészségügyi okok nem zárják ki-, megfelelően termeszthetünk burgonya után. A korai újburgonya kedvező előveteménye lehet a másodvetésű növényeknek, pl. silókukorica és az őszi kalászosoknak. Leggyakrabban búzát, rozsot vetünk utána. A túl későn lekerülő burgonya kivételével az érett állapotban betakarított burgonya után is termeszthetünk őszi kalászost. A későn betakarított burgonya után nem célszerű őszi, hanem inkább tavaszi kalászost termeszteni.
Tápanyagellátás. A burgonya tápanyagellátását nagymértékben meghatározza, hogy milyen fajtát termesztünk és a vetőanyagnak milyen az egészségi állapota. Nagy termést elérni csak megfelelő tápanyagellátással lehet, de ehhez jó biológiai alapra van szükség, amelyet a nagy termőképességű fajta alkalmazása és az egészséges vetőgumó ültetése biztosít. Egy tonna burgonyagumó előállításához a növénynek az alábbi tápanyagmennyiségre van szüksége:
A nitrogén lényeges hatással van a burgonya termésmennyiségére, minőségére és egészségi állapotára. Ha a szükségesnél kevesebb mennyiségben alkalmazzuk, nem érjük el a kívánt termésszintet, alacsony lesz a fehérjetartalma. A megfelelő nitrogénellátás tehát növeli a fehérjetartalmat, de csökkenti a keményítő tartalmat. A túladagolt nitrogén rontja a burgonya ízét, főzési tulajdonságait és csökkenti a betegséggel szembeni ellenállóságot. A túladagolás ugyancsak kedvezőtlen a burgonyahéj megfelelő kialakulására és rontja az eltarthatóságot.
A foszfor javítja a betegségellenállást, növeli a gumónagyságot, javítja az eltarthatóságot és kedvező hatással van a burgonya ízének alakulására. Kedvező hatással van a keményítő tartalom minőségére, növeli a C-vitamin képződést.
A káliumellátás szintén meghatározó a termésmennyiség, a minőség és az eltarthatóság szempontjából. Kedvezően befolyásolja a növény vízgazdálkodását, javítja a gumók mechanikai sérüléssel szembeni ellenállóságát, csökkenti a gumó szürkefoltosságát. Csökkenti a tárolás alatti légzési veszteséget, javítja az eltarthatóságot. A megfelelő káliumellátás javítja a burgonya betegségellenállóságát. A kálium műtrágyák alkalmazásánál azonban figyelembe kell venni, hogy a burgonya a kezdeti hajtásfejlődéskor ("csírázás") érzékeny a klórra. Közvetlenül az ültetés előtt kijuttatott kálisó (KCl) tehát károsan befolyásolja a hajtásképződést. Közvetlen ültetés előtt tehát nem kálisót, hanem káliumszulfátot (K2SO4) célszerű alkalmazni. Amennyiben kénytelenek vagyunk kálisót adni a burgonya alá, azt célszerű előző ősszel alaptrágyaként kijuttatni.
A mészhiányos savanyú homoktalajokon meszezéssel nagyon jó eredményeket értek el, tehát ezeken a talajokon célszerű meszezni. A burgonya nagyon érzékeny a magnéziumhiányra. A magnéziumhiányos talajokon 100-150 kg/ha magnéziumszulfátot (MgSO4) kell kijuttatni, mellyel 20-25 %-os terméstöbbletet lehet elérni.
A műtrágyákat alaptrágyaként általában az ültetés előtt juttatjuk ki. Kivételt képez a kálisó alkalmazása. Kiegészítő trágyaként a növényvédőszerrel együtt kijuttatott levéltrágyának van jelentősége, amikor a nitrogén mellett mikroelemek adagolására is lehetőség nyílik. A levéltrágya mennyisége azonban nagyságrenddel kisebb, mint az alaptrágyáé, ezért nem helyettesítheti csak kiegészítheti azt.
Az istállótrágyát lehetőleg a termesztést megelőző év nyarán, kora őszén kell a burgonya alá kijuttatni. Kivételt képeznek a laza szerkezetű homoktalajok, ahol az istállótrágyázást tavasszal kell elvégezni, csak érett istállótrágyát ajánlatos alkalmazni. Régebben az extenzív gazdálkodásnál alkalmaztak zöldtrágyázást, főleg homoktalajokon. Ezeken a területeken kicsi volt az állatsűrűség, ezért istállótrágyával nem tudták megoldani a szántóföldi növények, így a burgonya tápanyagigényét sem. Zöldtrágyázásra ezeken a területeken a csillagfürtöt ajánlották, de a kedvező gyakorlati tapasztalatok ellenére nagy területen hazánkban nem terjedt el. Elterjedésének gátja, hogy a csillagfürt szaporodási együtthatója nagyon kicsi, ezért drága a vetőmag. A nyári szárazság miatt nem minden évben termeszthető sikerrel. A csillagfürt visszamaradó, mélyrehatoló gyökerének kedvező tápanyag és egyéb hatását akkor is ki tudjuk használni, ha a csillagfürtöt nem zöldtrágyának, hanem takarmánynak termesztjük. A hazainál csapadékosabb nyugat-európai országokban kiterjedten alkalmazzák a burgonya előtti zöldtrágyázást. A csillagfürt és az olajretek mellett olyan növényeket, pl. facéliát is termesztenek, amelynek jelentős szerepe lehet a nematóda elleni küzdelemben. Talajelőkészítés. A burgonya talajelőkészítésénélcélunk, hogy laza szerkezetű, jó szellőzött, rögmentes és rostálható talajt alakítsunk ki. A burgonya talajművelésénekalapja az őszi mélyszántás, amely alól csak a laza homoktalajon teszünk kivételt. A korán lekerülő elővetemények után (kalászosok stb.) a búzánál ismertetettek szerint végezzük el a tarlóhántást és a feltört tarló ápolását, amennyiben másodveteményt nem termesztünk. Az őszi mélyszántást megfelelő gondossággal kell elvégezni. Ha periódikus mélyművelést végzünk, azt célszerű a burgonya talajelőkészítési munkáiba beiktatni, mert a mélyen fellazított talajt a burgonya meghálálja. A burgonya alá végezhető mélyítőművelés is, melyre a növény nem érzékeny.
A tavaszi talajelőkészítés simítózással kezdődik, a terület ápolására általában nincs szükség, hanem közvetlen az ültetés előtt végezzük el a talajelőkészítő munkákat. A többi tavaszi vetésű növénynél mélyebb, mintegy 15-20 cm mélyen készítjük elő a talajt. A talaj nedvességi állapotát gondosan meg kell választani, mert a túl nedvesen, vagy túl szárazan megmunkált talaj nem biztosítja a rögmentességet. A talajelőkészítéshez jó eredménnyel használhatjuk az ásóboronát és a kombinátorokat.
Ültetés. Az ültetés idejét a termesztési cél és a talaj hőmérséklete határozza meg. Árúburgonyának akkor ültethetjük a gumót, amikor a talaj felső szintjének hőmérséklete elérte a 7-9 oC-t. Általában ez a talajhőmérséklet területtől függően március végén, április elején alakul ki, de késői kitavaszodáskor és nehezen felmelegedő talajon a burgonya ültetési ideje április közepe. A magasan fekvő hegyvidéki területeken pedig április végén ültetik a burgonyát. Az optimálisnál korábbi ültetés kedvezőtlen, mivel a hideg talajban a gumó rügyei nem kezdenek hajtani. Sokáig elfekszik és károsodhat a gumó, illetve a fiatal hajtások elpusztulhatnak. A másodvetésben termesztett burgonya ültetési idejét természetesen az elővetemény lekerülésének időpontja határozza meg.
Régebben 62,5 cm sortávot alkalmaztak a burgonyánál, a nagyobb teljesítményű traktorok alkalmazása azonban ennél szélesebb, 70-75 cm-es sortávolságot követel. Az étkezési burgonyát általában 40-50 ezer/ha tővel termesztjük, amely 0,20-0,25 m2 tenyészterületet jelent növényenként. 70 cm-es sortávolság esetén 0,25-0,35 cm tőtávolságot célszerű alkalmazni. Optimális méretű vetőgumó (4-8 cm átmérőjű és 60-80 g tömegű gumó) alkalmazása esetén 2,5-4 t/ha a vetőgumó szükséglet. Vetőgumó termesztésnél a fentieknél kisebb tőtávolságot, így nagyobb területegységenkénti tőszámot alkalmazunk azért, hogy a vetőgumók ne legyenek túl nagyok, inkább az "optimális" méretű gumóból legyen sok. A minigumó felszaporításánál szintén nagyobb tőszámot alkalmaznak.
Az ültetés mélysége az elmúlt időszakban lényegesen változott. A 70-es évek előtt 10-12 cm-re a talajfelszín alá ültették a burgonyát. A jelenleg alkalmazott termesztéstechnológiánál azonban 2-4 cm-re kerül a gumó az eredeti talajfelszín alá. Az ültetéssel egymenetben azonban elsődleges (primér) bakhátat húznak, melynek olyan méretűnek kell lenni, hogy a talaj a gumót 10-12 cm-re takarja el.
Régebben a burgonyát kézi erővel ültették, amelynek gyorsított változata volt, amikor eke után a barázda oldalába rakták a burgonyát. A megfelelő sortávolság biztosítása érdekében minden második barázda szeletbe ültettek gumót. A gépi ültetésnek több megoldása lehet, alkalmaznak merítő kanalas és szorító ujjas megoldásokat, amelyek teljes mértékben automatizáltak. A merítőkanalas rendszerű ültetőgépbe a készlet tartályból elevátor kanálhoz hasonló eszköz emeli ki és helyezi az ültető csőbe. Hazánkban a szorító ujjas gépek terjedtek el, mert megbízhatóságuk, ültetési pontosságuk jobbnak bizonyult.
A félautomata ültetőgépeket az előhajtatott burgonya ültetéséhez alkalmazzák. A kanalas, vagy cellás kivitelezésű ültető szerkezetben az előhajtatásnál alkalmazott ládából kézzel rakják be a gumót. Az ilyen gép alkalmazása lehetővé teszi, hogy az előhajtatott burgonya hajtásai ne sérüljenek meg.
Ápolás. A hagyományos burgonyatermesztésnél a burgonya mechanikai gyomírtása volt a legfontosabb ápolási munka. A vetést követően a kelés előtt és után a szükség szerint többször megfogasolták a területet. 8-10 cm-es növényállománynál kapálást végeztek. A töltögetést 20-25 cm-es növénymagasság elérése után végezték. A hagyományos burgonyatermesztésnél többszöri töltögetést alkalmaztak. A töltögetéssel több, három-négy menetben töltögető ekékkel alakították ki a végleges bakhátat. A vegyszeres gyomírtás általánossá válása lehetővé tette, hogy a gyomok elleni védekezést ne töltögetéssel kelljen megoldani.
A jelenleg általánosan alkalmazott termesztéstechnológia szerint a bakhátat két menetben készítik el, ültetéskor a primér és az ültetés után a szekunder bakhátat alakítják ki. A másodlagos bakhátat akkor kell kialakítani, amikor a hajtások olyan fejlettséget értek el, hogy az elsődleges bakhát csak 3-4 cm-re takarja a felső hajtáscsúcsokat. A bakhát készítésnél arra kell ügyelni, hogy a lehető leglazább rögmentes talaj borítsa a gumót. A laza bakhát lehetővé teszi a gumók kedvező fejlődését. A töltögető gépek a hagyományos töltögető ekékkel szemben a talajmaró elvén működnek. Ez az ezköz lehetővé teszi, hogy laza, jól szellőzött, légjárható bakhát alakuljon ki. A bakhát alapja 45-50 cm, magassága 25-30 cm.
A vegyszeres gyomírtást a másodlagos bakhát elkészítése után célszerű elvégezni. A burgonya növényvédelmére nagy figyelmet kell fordítani, számos baktérium gomba és állati kártevő károsítja. A burgonyabogár elterjedése óta az ellene való védekezés nélkül gyakorlatilag hazánkban sem lehet burgonyát termeszteni.
A burgonya az öntözést meghálálja. Évjárattól függően 200 %-kal is növelheti a termést az öntözés nélkül termesztetthez viszonyítva. A megfelelő vízmennyiség biztosítása mellett jelentős szerepe van az öntözésnek a mikroklíma módosításában. Az öntözés hatására lehül és páradúsabb lesz a burgonya környezete. Az öntözés javítja a termésbiztonságot, amely nagy termelési költséget igénylő növényeknél, így a burgonyánál is fontos szempont.
Betakarítás. A burgonya betakarítását úgy kell elvégezni, hogy a gumó megfelelő érettségi állapotban sérülésmentesen kerüljön felszedésre. A burgonyagumó tárolhatóságát és később a felhasználhatóságát döntő mértékben meghatározza, hogy milyen érettségi állapotban került betakarításra. A burgonya érési időpontja ültetési időponttól és fajtától függően lényegesen változhat, július vége ésoktóber eleje között. A gumó érettségének jelei fajtánként változhatnak, de néhány közös vonásuk van. Általában érett a gumó, amikor a levélzete és szára elszáradt, a szár könnyen kihúzható a talajból és a gumók könnyen leválnak a sztórókról. Az érett burgonyának ahéja kialakult, nem foszlós, erős dörzsölésre még a csúcsi részen sem válik le. A túlérett gumó minősége romlik, érzékenyebb lesz a sérülésre. A gumók optimális érettségi állapota -fajtától függően- 15-20 napig tart.
A korai étkezési burgonyát friss fogyasztásra akkor szedjük, amikor már a gumó mérete az étkezési felhasználást lehetővé teszi. A fogyasztásra alkalmas méretű az új burgonya akkor, ha a gumók többsége meghaladja a dió nagyságot és tövenként 15-20 dkg gumót tudunk betakarítani.
A betakarítási időpontot nagymértékben meghatározza az időjárás. Lehetőleg száraz időben takarítsuk be a burgonyát, mert a nedves talajból kiszedett gumó nen tárolható megfelelően. A tárolás folyamán nagymértékű minőségi romlás és nagymértékű veszteség léphetfel.
A betakarítás előtt célszerű a szármaradványokat mechanikai szárzúzóval eltávolítani. A jelenleg alkalmazott termesztéstechnológiában1-4 soros betakarító gépet alkalmaznak. Tárcsás vagy késes eszközzel a betakarító gép talajjal együtt felemelia burgonyát, tehát gyakorlatilag az egész bakhát rákerül a gépre. A felszedett termény és talaj gumival bevont rázórostélyra kerül, amely elválassza a talajt a burgonyától. A talaj áthull a rázóláncon, a burgonyát viszont egy ferde felhordó a pótkocsira rakja. A gépeken a ferde felvonó előtt általában be van építve egy száreltávolító, amely a gumón maradt szárat válassza le.
A betakarító gépeket gondosan kell beállítani, mert nagymértékű lehet a betakarítási veszteség. A betakarító gépek felszedő részét olyan mélyre kell állítani, hogy közvetlenül a gumók alatt emelje fel a talajt és a bakhátban lévő gumót. A túl mélyre állított gép feleslegesen sok talajt mozgat meg, lassítja a talaj és a burgonya elválasztását. A magasan állított felszedő szerkezet a talajban hagyja a gumók egy részét és rendkívül sok vágási sérülést okoz. Ha van lehetőség, úgy állítsuk be a felhordó szerkezetet, hogy a legkisebb ütés érje a burgonyát, amikor a pótkocsira kerül. Az ütési károsodás is jelentős lehet, melyet az esés magassága és a hőmérséklet lényegesen befolyásol. A 15-16 oC-nál hidegebb gumók érzékenyebbek az ütési sérülésre, mint a magasabb hőmérsékletüek. Az esési magasság a szalagokon ne legyen több 30 cm-nél, a kocsira történő felhordáskor pedig 70 cm-nél. Az éretlen nagy és szabálytalan gumók sérülékenysége fokozott mértékű. A 0,7 m/s-nál gyorsabb rosta- és szalagsebesség nagymértékben növeli a gumók sérülékenységét.
A felszedett burgonyát a tárolóhelyre viszik, ahol még egy utótisztítást és válogatást végeznek, majd megtörténik a betárolás. A betárolást a jelenlegi tárolókban szállító szalagokkal végzik. Az átmeneti tárolást 30 napig végzik, a hosszabb tárolás tartós tárolásnak számít. A tartós tárolókat úgy kell kialakítani, hogy a burgonya biológiai igényeit elégítse ki. A betárolás után mintegy két hétig magasabb hőmérsékleten kell tartani a gumókat (15-18 oC), hogy a megfelelő sebparenchima kialakuljon. Ilyenkor 90 %-os relativpáratartalomra van szükség. Az utóérési szakasz után az életfolyamatok lelassúlnak és nyugalmi időszak következik. A tárolót 4oC-ra kell lehűteni, a tárolás időtartama alatt szükségszerűen szellőztetni kell. A kitárolás előtt fel kell melegíteni a terményt, ahőmérséklet emelkedés napi 2 oC-ot ne haladja meg. Szabályozott légterű tárolók mellett alkalmazhatunk szabadföldi prizmás tárolást,valamint szabályozható légterü szükség és alkalmi tárolókat.
Minőség. A burgonya étkezési minősége azon tulajdonságok összessége, melyeknek a fogyasztó jelentőséget tulajdonít. Mivel a fogyasztói igény és szokás változik, egységes követelményrendszer az étkezési minőséggel szemben nem állítható fel. A korábban ismertetett beltartalmi értékek nagymértékben meghatározzák a burgonyagumó étkezési tulajdonságait. Hagyományos módon felhasznált burgonyát különböző főzési típusokba sorolják. A besoroláskor a szétfővést, a konzisztenciát, a lisztességet, aszappanosságot, (nedvességet) és a gumók szerkezetét veszik figyelembe. A felsorolt tulajdonságok alapján a burgonya négy főzésitípusba sorolható:
* Kemény salátaburgonya. Nem fő szét, íze finom, finom szemcsés, csekély keményítőtartalmú.
* Vegyes hasznosítású, kevésbé szétfővő burgonya. Öze jó, meglehetősen finom szemcsés, a legelőnyösebb étkezési típus.
* Lisztes burgonya. Húsa puha, száraz, szerkezete durva, íze határozott.
* Erősen lisztes burgonya. Nagyon száraz, ízben durva, húsa puha, nem étkezési célú burgonya.
Különböző fajták főzési ideje 18-35 perc között változik, ezért a több fajtát tartalmazó tétel a felhasználás szempontjából nem kedvező. A gumóméret a felhasználást szintén befolyásolja, különösen az élelmiszeripari felhasználásnál. A hasábburgonyának (pommes frites) általában az 5 cm-t meghaladó gyumóméret a jó, sziromnak (chips) a 3-5 cm-es gumóméret a legjobb. Párizsi burgonyának (pommes pariser) és csemegeburgonyának a 3 cm-nél kisebb, gömbölyű gumók alkalmasak.
A gumó felülete, a rügygödrök mélysége lényegesen befolyásolja a hámozási veszteséget. Ezért felhasználati szempontból az egyenletes felületű, sekély rügygödörrel rendelkező gumóalak a kedvező. A gumó héj- és hússzine nincs összefüggésben az étkezési minőségével.
Vetőgumótermesztés. A borgonya a hazai éghajlaton nagy vírusfertő-zésnek van kitéve. A vírusfertőzés hatására a több évig utántermesztett virusmentes anyag is leromlik. A leromlott szaporítóanyagból fejlődő növények termőképessége nagymértékben csökken, termesztésük nem gazdaságos. A fajtafenntartásnál és a vetőgumó termesztésnél tehát arra kell törekedni, hogy egészséges szaporítóanyagot állítsunk elő. A fajtafenntartásban különböző módszerekkel megoldható a vírusmentes szaporítóanyag előállítása, viszont szintén komoly feladatot jelent a vetőanyag további felszaporítása, mert a burgonya szaporodási együtthatója alacsony, ezért a vetőgumó-előállítást viszonylag nagy területen kell elvégezni.
A sikeres vetőgumó termesztés előfeltétele, hogy megbízhatóan egészséges szaporítóanyagot használjunk. A fémzárolt vetőanyag alkalmazása sem zárja ki teljes biztonsággal, hogy vírusfertőzött gumók kerüljenek elültetésre. Ezért többször végig kell járni a szaporító területet és negativ szelekciót kell végezni. A vírusfertőzés a növények levelein, hajtásrendszerén jól érzékelhető. A beteg töveket el kell távolítani és meg kell semmisíteni. A több alkalommal végzett szántóföldi szemle egyik legfontosabb szempontja az állomány egészségiállapotának és homogenításának vizsgálata.
Hazánkban a vetőgumó megtermelésének több módszere alakult ki. A hagyományos vetőgumó termesztési módszer agrotechnikája gyakorlatilag megegyezik az árúburgonyánál ismertetettekkel. Azért, hogy megfelelő nagyságú vetőgumók alakuljanak ki, sűrűbb (60000 tő/ha) tőállománnyal célszerű dolgozni. Ezt a módszert csak korlátozottan alkalmazzák, mert a fertőzés miatt jó minőségű szaporító anyagot csak kivételesen lehet ezzel a módszerrel előállítani. Utóbbi időben egyre terjedő módszer a "holland módszer"-nek nevezettvetőburgonya termesztési eljárás. A burgonya vírusfertőzését úgy akadályozzák meg, hogy a vírusterjesztő levéltetvek megjelenése után 8-10 nappal megsemmisítik a burgonya földfeletti vegetativ szerveit. Sárgatálos módszerrel figyelik a levéltetvekmegjelenését és ezt követően történik meg a vegetativ részek eltávolítása. 8-10 nap alatt a vírusok még nem jutnak be a gumóba. Ennek a módszernek az alkalmazása esetén célszerű a gumókat előhajtatni, így biztonságosabban kifejlődnek kellő nagyságúra a gumók a levéltetvek megjelenéséig.
A szártalanítást mechanikai úton vagy desszikálással lehet megoldani. A szártalanítás után a burgonyát célszerű még 2-3 hétig a talajbahagyni, hogy a gumók beparásodása megtörténjen. A levéltetvek rajzása a hazai klímán évjárattól függően június végén-, júliuselején kezdődik el. A szártalanítás megkezdése előtt az előírt negativ szelekciókat és a szántóföldi szemlét el kell végezni.
A vírusnyomás elkerülésére alkalmazzák a nyári ültetésű vetőgumó termesztést. Azt tapasztalták, hogy a késő nyári, kora őszi időszakban a levéltetvek előfordulása kisebb, ezért egészségesebb vetőanyag állítható elő, mint a korai ültetésnél. A módszert különösen a hosszabb tenyészidejű fajtáknál lehet alkalmazni. Problémát jelent a vetőgumó hosszú tárolása, mert a nyugalmi időszak elmúlása után csak különleges tárolási módszerrel lehet a gumókat egészséges állapotban megőrizni. A szaporító anyag nyárig történő tárolására a legalkalmasabb a hűtve történő tárolás, amely a tavaszi, nyár eleji időszakban nagyon költséges. A nyári ültetésű burgonya termesztése gyakorlatilag azonos a folytott burgonya termesztésével.
A tudomány fejlődése az utóbbi időben lehetővé tette a szövettenyésztéses eljárás gyakorlati megvalósítását. A kezdeti időszakban csaka nemesítésben és a fajtafenntartásban alkalmazták ezt a módszert, jelenleg pedig a fajták elszaporításában és a szaporítóanyag előállításában is jelentőséggel bír. A módszer előnye, hogy rendkívüli módon megnöveli a szaporítási együtthatót és laboratóriumikörülmények között lehetővé teszi a vírusmentesítés megvalósítását. Ezzel a módszerrel előállított gumókat szántóföldön szaporítják tovább valamelyik ismertetett módszerrel. A szövettenyésztéssel előállított vetőmagszaporítás folyamata a következő:
A burgonyagumó rügyeiből szövettenyésztést végeznek, a hajtásokat üvegházakba elültetik, azokból palántákat nevelnek. A palántákról közvetlenül, vagy azok továbbszaporításával kisgumókat nevelnek. A szövettenyésztéssel előállított burgonyanövény elsőgumónemzedékét -amelyet izolált körülmények között állítanak elő-, primérgumónak nevezik. A primér kisgumóknak a hatósági minősítésben a méret kivételével a szaporítóanyag törzselit fokozatára előírt követelményeknek kell megfelelniük.
Az üvegházakban előállított primér kisgumókat izolátorsátorba ültetik, ahol a növényt továbbra is mesterséges körülmények közöttnevelik. A primérgumó izolált körülmények között előállított szaporulatát, vagyis a második gumónemzedékét szekunder kisgumónak nevezik. A szekunder kisgumónak a hatósági minősítésben a méret kivételével a szaporítóanyag szuperelit fokozatára előírtkövetelményeknek kell megfelelni.
A szekunder kisgumókat szántóföldre ültetik, ahol továbbszaporításra alkalmas vetőgumót állítanak elő. A szántóföldi vetőgumószaporításnak a hatósági minősítésben az elit fokozatra előírt követelményeknek kell megfelelni.
A vetőgumó. A vetőgumó egészségi állapota nagymértékben megha-tározza a termés mennyiségét és minőségét. Vegetativ részről szaporított kultúra a vírus és egyéb fertőzések átvitele sokkal nagyobb az új nemzedékre, mint a magról szaporított növényeknél, ezért a vetőgumó vizsgálatára nagy hangsúlyt kell fektetni. A gumó vizsgálatának ki kell terjedni:
* a fajtaazonosságra és a fajtatisztaságra,
* a szennyező idegenanyag-tartalomra és a földességre,
* a gumók méretére,
* a külsőleg megállapíthatóan beteg és hibás gumókra,
* a vágott, rágott és sérült gumókra,
* a gumók felmetszésekor észlelhető beteg és hibás gumókra.
A gumók felmetszésekor az edénnyaláb elszíneződéséből a gyűrűs beteg (gombás, vagy baktériumos), a hőnekrózisos és fagyottgumók, a vasfoltos, szürkefoltos, üveges és üreges gumók különíthetők el. A vírusfertőzést a gumóról nem állapíthatjuk meg, különleges eljárásokra van szükség. Ilyen leggyakrabban alkalmazott eljárás a rügydugvány-vizsgálat. A gumókból rügymintákat vesznek, vegyszerrel feloldják a nyugalmi állapotot, majd növényt nevelnek és a növényen bírálják el a vírusfertőzöttséget. Szerológiaivizsgálattal ugyancsak ki lehet mutatni a vírusfertőzöttséget.
Homogén növényállományt úgy tudunk felnevelni, hogy azonos nagyságú gumókat ültetünk. A vetőgumó előkészítését tehát osztályozással kell kezdeni. Ültetésre a legalkalmasabb a 4-8 cm nagyságú, 60-80 g tömegű gumó. Ennél kisebb gumóból is lehet megfelelő növényt nevelni, de termőképessége nem éri el az optimális méretűét. A nagyobb gumóból bizonyítottan erőteljesebb növény fejlődik, azonban a vetőgumó mennyisége nagymértékben megnövekedik és nincs arányban a többletterméssel.
A vetőgumó közül el kell távolítani a sérült, túlzottan kicsírázott, rothadt gumókat. A vetőgumót csávázni szokták, elsősorban a Rhizoctonia ellen. Ha értékes anyagot akarunk gyorsan felszaporítani, élhetünk a gumó darabolással. Ezt a módszert a szövettenyésztés megjelenése előtt alkalmazták. Ügyelni kell arra, hogy minden gumó feldarabolása után fertőtlenítsük a kést, mert egyesetleg fertőzött gumó nagymértékű továbbfertőzést okozhat.