Martha Stewarttól nem merek képet lopni. A fagyikészítő feltét kapacitásának tesztelésére sok-sok vaníliafagyit gyártottam, de gondoltam, feldobom egy kicsit a fagyasztóba kerülő maradékot. Ez a változat felhasználóbarát tálalási megoldásnak tűnt, és az elfogyasztása után nem utolsósorban mosogatni sem kell. Amerika háziasszonyának weboldalán három erre vonatkozó receptet is találtam, de csokit a minap olvasztgattam a minifánkokhoz, és mire elértem a konyháig, a legelső, kiszúrós recepthez már nem fűlött a fogam. Maradt a placcsantós verzió, ez egy mezei csokis keksz, amitől azt reméltem, hogy önmagában is ehető lesz.

Kell hozzá:

• egy 2,4 dl-es csésze, azzal mérve:
• 1,5 csésze finomliszt
• 0,5 csésze holland kakaópor
• 1 tk szódabikarbóna
• nagy csipet só
• 22,5 dkg puha vaj
• 1 1/3 csésze cukor (max. 1!)
• 2 tojás
• 2 tk vaníliakivonat
• 2 csésze csokoládélencse vagy darabolt étcsoki

Számomra az amerikai receptekben az a legidegesítőbb, amikor a vajat csészében adják meg. Szerencsére akad a neten néhány átváltógépezet. A csészés receptekhez tényleg nem kell mérleg, még a vajhoz sem, elég szemmértékkel belőni.

A szokásos módszerrel készül. Egy tálban kikeverjük a cukrot a vajjal, majd egyenként belerobotoljuk a tojásokat is, és hozzáadjuk a vaníliát. Egy másik edényben összeszitáljuk a száraz hozzávalókat (a lustábbak [értsd: haladók] egyszerűen a kikevert tojásos masszára mérik rá őket), összevegyítjük a tojásos kulimásszal, végül belekeverjük a csokilencsét.

Cookie-hoz képest a tészta szokatlanul híg lett. Egy teáskanál és az ujjunk segítségével diónyi golyókat placcsantunk a tepsire, igazgatni vagy lapítani nem kell, maradhat borzas, magától is gyönyörű kerekre szétterül (hagyjunk sok helyet, egy nagy gáztepsire kb. 20 darab fér, különben összeérnek, és deformálódnak). Nekem 180 fok plusz légkeverésen egyszerre két tepsi megsült 16 perc alatt. Összesen kb. 75 darab lett, ez négy nagy tepsinyi.

A kekszeknél a sütésben rejlik a titok: akkor kell kivenni, amikor megszilárdult, de a közepe még enged a nyomásnak, mert hűlés közben is keményedik. Ha túlsütjük, sziklát rágcsálhatunk. Amint teljesen megszilárdult, még melegen le kell emelni a tepsiről (ehhez jól jöhet egy széles pengéjű kés), különben ráköt, és a levakart morzsákat szórhatjuk a fagyiba.

Mit mondjak: ha Martha Stewart munkásságát ez alapján kellene megítélnem, határozottan középszerűnek tartanám. Bár elképzelhető, hogy az átlag amerikai háziasszony számára (akinél a konyhafelszerelés egyenlő egy darab mikrosütő és több hegynyi konzerv) valóban ez lehet a csúcs. A cukormennyiség egyértelműen túlzott, de a keksz összességében könnyű, kellemesen légies, roppanós, morzsálódó állagú.

Vaníliafagyival töltöttem meg, értelemszerűen a kekszek alja került belülre. Az első próbapéldányok hat órát ültek a fagyasztóban. Édes keksz édes fagyival - maga a megtestesült töménység. Attól tartottam, a fagyott keksz túl kemény lesz, de nem, teljesen jól rágható. Harapáskor a kekszmorzsák belenyomódnak a fagyiba, így nem potyognak le. Összességében a csökkentett cukortartalmú keksz teljesen jó lenne erre a célra, gyerekeknél biztos favorit lenne.

Utóirat (2007. 05. 04.): A megmaradt kekszek nem fogytak kellő ütemben, ezért a mai napon morzsa állapotban tortadekorációvá, illetve több, kisebb adag pohárkrémmé lényegültek át, amely művelet hatására szublimációjuk sebessége exponenciálisan nőtt.

Fotó: 2010.06.06. Csokis-kókuszos keksz az Ízvarázsból madártej fagyival, elég ütős kombó.