A fenti állítás nem egyfajta szürrealista manifesztó, nem szómágia, és nem is holmi optikai csalódásra hivatott utalni, hanem egy konyhai kísérlet hőn áhított eredményét jelzi. A jubileumi VKF!-ről vétek lett volna lemaradni, és bár a feladat könnyebbik végét fogtam meg, részemről kvázi jubileumi módon terveztem megemlékezni az eseményről. Az ötletet (a linken látszik a várt szín is) adaptáltam a bevált vajas keksz receptemre, beszereztem a hozzávalókat, és vártam a hidegfrontot. A sütés valóban emlékezetes lett: utoljára talán a szifonos portói habbal szívtam ekkorát (kivételesen nem a recept hibájából).
Hozzávalók kb. 45 darabhoz, a lila részhez:
- 10 dkg bíborszín vaj (12-15 dkg vaj és 5 dkg hibiszkuszvirág-tea)
- 8-9 dkg cukor (a tea ismert savanyúságától függően)
- csipet só
- 15 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
Először előállítjuk a színes vajat. Elvileg 1:1 arányban kellene vajat és szálas teát használni, de ennek a fajta teának annyira gyönyörű, erős bíbor színe van, hogy úgy gondoltam, a fele is elég lehet. A vajat a teával kétszer egy percig mikrózzuk, közben átkeverjük. Ha átforrósodott, kicsit állni hagyjuk, aztán szűrőben lecsepegtetjük, végül a teafűből krumplinyomóban az utolsó cseppig kinyomkodjuk a vajat.
A megdermedt, puha vajból a szokásos módon keksztésztát készítünk: a cukorral és sóval összerobotoljuk, belekeverjük a lisztet és sütőport, folpackon vékonyabb hengerré formáljuk, és dermedésig behűtjük.
A fehér kekszfélhez ugyanígy készül a tészta 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, só, 15 dkg liszt és sütőpor felhasználásával (vagyis a kakaópor helyett is lisztre lesz szükség, és a savanykás tea hiánya miatt kevesebb cukor kell). A két tészta állaga mindenképp legyen egyforma (szükség esetén liszttel korrigáljunk), különben az egyik elmászik. Más szálas teákból elméletileg más színeket is előállíthatunk.
A csepp alak (olvasószerkesztőknek: nyomtatott vesszőforma) kialakításához a két hengert kicsit hagyjuk felengedni, majd hosszabb tengelyük mentén egy pálcával vagy az ujjunkkal mélyedést nyomkodunk beléjük. Összefordítjuk a hengereket, kívülről ráhúzzuk a folpackot, kicsit meggörgetjük az asztalon, aztán teljes szilárdulásig dermesztjük őket. Felszeleteljük, a megfelelő helyekre ellentétes színű pettyeket nyomkodunk rájuk (lehetne csokilencse is), 180 fokon kb. 10-12 percig sütjük. Nem nagyon terül szét, a szeleteket lehet egymáshoz közel fektetni.
Most jön az apróbetűs rész. Kényszerű szoba- és városfogságom nem engedte, hogy a fenti receptet teszteljem. Helyette az itteni konyhaszekrényben fellelt, kissé túlkoros csipkebogyó-hibiszkusz darabos teakeveréket használtam, szóval ez helyből két ok a színehagyottságra. Az íze viszont teljesen hozza az eredeti teáét, ez legalább nem okozott csalódást. A vajveszteség valóban nem túl jelentős, de mivel itt mérleg sincs, csak saccolni tudom, hogy 10 dkg bogyós csipke-hibiszkusz teakeverékkel elegyített 20 dkg vajból kb. 15 dkg maradhatott (az ehhez kapcsolódó fokhagymanyomós ámokfutást senkinek nem kívánom), ebből vettem tíz dekát, a többi, mint fent. Mivel nem lett piros, a sárgához barnát - az eredeti kakaós kekszet - párosítottam arányosan csökkentett mennyiségben.
A hidegfrontnak nem szóltak, hogy Pécsett is nagyon várják, és még a VKF! sem indok a sütő begyújtására negyven fokban, így maradtam le a határidőről. Ráadásul éjszakára fedetlenül a tepsin hagytam a kisült kekszeket, hogy másnap majd fotózok, erre a levegő páratartalmától az egész elkezdett dezintegrálódni, és egyetlen, béna csotrogányt sikerült tányérra emelnem a fotózáshoz, a többit kisebb-nagyobb morzsák formájában kanalaztuk ki. A keksz szerencsére finom, amolyan szilárd tea. Télen újrázok, ha addig hazajutok és nem jár le az otthon lapuló hibiszkuszvirág szavatossága.
Diszkusszió