Amióta felnőttem (jó, jó, mondjuk úgy, kvázi-felnőttem), objektív okokból nagyjából-egészéből Otthoniában töltöm a nyarakat, így közvetlen nyaralós élmények híján kissé tanácstalanul olvastam az ehavi játék kiírását. Aztán beugrott a zánkai úttörőtábor meg a többi dotált balatoni nyár meghatározó élménye, aminek gasztronómiai szempontból szerves részét képezte a strandos lángos, a palacsinta és a csavart fagyi triója.
A kedvenc lángosom persze nem olyan, mint a strandon kapható (hanem jobb :) - na, nem mintha kívánnám a négy fal között a forróságban. A palacsinta viszont megvolt pár napja, és a hagyományos túrótöltelék mellé fagyival is bepróbálkoztunk.
(Milyen ciki: már látom magam előtt, ahogy mindenki valami egzotikummal nevez, de nem baj, éljenek a hazai-házi ízek! Meg írok egy egészséges konyha-trükkről, hogy mégse legyen annyira egyszerű :)
Először a palacsinta. Én nem így csinálom. A tészta nálam H. Ilona alapján két főre cirka két étkezésre (leves nélkül, főételnek) 45 dkg liszttel indul. Ez 3 háromdecis csészényi liszt, amiből egy csésze (tehát egyharmada) teljes kiőrlésű tönköly- vagy búzaliszt, hogy manuálisan némi élelmi rosttal dúsítsam az egészet. A rozsliszt nem jó a jellegzetes íze miatt, az említett kettőt viszont meg sem lehet érezni benne, egyedül a korpapettyek látszanak a nyers tésztában - aminek kicsit kesernyés az íze, de ez a kisült tésztából eltűnik. Sütöttem már részben teljes kiőrlésű lisztből kalácsot és főztem így nokedlit is, azok tényleg nem túl jók, de higgyétek el, hogy a kész palacsintán meg sem érződik, és mégis csak egészségesebbnek tekinthető.
Szóval ennyi liszthez 1-2 tojás, 9 dl (3 csésze) tej, 3 dl (1 csésze) buborékos víznemű folyadék, kb. 1 tk só, dobozborításnyi cukor (ez úgy egy marék lehet; füstölt sajtos, hortobágyi vagy egyéb, nem édes palacsintánál értelemszerűen kevesebb). A liszthez és tojáshoz először csak kevés folyadékot teszek, elkezdem alacsony fokozaton, meg-megállva robotolni, és kb. nokedlisűrűségig géppel, aztán a maradék folyadék hozzáadása után evőkanállal keverem egyneműre. Kóstolom, szükség esetén utáncukrozom-sózom, a végén megy bele egy löttyenet olaj. Legalább egy órán át (sokszor egész éjszakán át) állni hagyom.
Van egy óriási, 32 cm-es teflon serpenyőnk (nincs másik lapos teflonos serpenyőnk, szóval ez adott). A palacsintákat egy csepp olaj nélkül sütöm ki (az első példány aláolajozva is mindig cafatokra szakad, szóval tök mindegy), és amikor elkezd száradni-felpöndörödni a szélük, kézzel felhúzom, és megfordítom őket. Így talán kicsit vastagabbak lesznek az elvártnál (ez felőlem akár a cukortól vagy a kerámialaptól is lehet), de utána nincs tömény olajszag a lakásban, és nem telek el az illatával, több fér a hasamba :) Azóta sütök gyakrabban palacsintát, amióta így készítem. Még sosem számoltam meg, mert ahogy sül, úgy fogy, de ebből sok lesz, ezért sütés közben általában olvasok. Ülve :)
A félig hűlt palacsintát megtöltöttem az aktuális kedvenc fagyinkkal (bár felmerült, hogy miért nincs megint gesztenyés is), és jól megettük. A langyos-hideg kontraszt igen kellemesnek mondható, ennyi idő alatt a fagyi sem olvad fel, csak krémesre enged. Egy hengert ki is dermesztettem, aztán felkarikáztam, és tortadarába forgattam, de úgy nagyon hideg volt a fogunknak. Gondoltam még palacsintában sült fagyira (azért nem a Kürti-féle tudományos forró fagyira), meg holmi diós csokimázzal bevont fagylaltos palacsintatortára is, de az éhségünk nagyobb volt a kísérletezőkedvünknél, és a kísérleti anyag előbb elfogyott, mintsem megvalósíthattam volna a tervet.
Fénykép nincs, mert a gép tulajdonosa nyaral. Azért el tudjátok képzelni :)
Diszkusszió