Ritka az a nap, hogy ne lenne nálunk valamilyen sütemény. A púderes sütemény még hétfőn elfogyott, és ezt a macerásnak tűnő kalácsot már korábban kinéztem a Rama Tavaszi süteményekből az ostyatálka-készítésből megmaradt, kiszáradófélben lévő marcipán hasznosítására. Akadtak gyanús momentumok (úgy mint sárgabaracklekvár), de belevágtam, mert ez a receptkönyv-sorozat igen jó arányban hozza a használható recepteket, és szerencsére nem kötelező Ramát használni. Ez volt a cél (a Rama oldaláról, 2007.07.05.):
Nyugalom, reprodukálható, ez csak egy töltött kalács.
A tésztához kell:
-
2,5 dkg (1/2 kocka) friss élesztő
-
7,5 dkg kristálycukor
-
1,25 dl langyos tej
-
37,5 dkg liszt
-
1 tojás
-
csipet só
-
8 dkg olvasztott vaj
A töltelékhez:
-
15 dkg darált mandula
-
10 dkg sötét nádcukor
-
15 dkg nyers marcipánmassza (kétszeres, .pdf)
-
2 ek sárgabaracklekvár (házi narancsdzsem)
A tésztához valókat kézzel vagy géppel hólyagosra dagasztjuk. Szerintem mindig jót tesz, ha a vajat (de legalább egy részét) minél később tesszük bele. Lefedve, meleg helyen a duplájára kelesztjük (ne siessünk vele: a töltött kelt tészták hajlamosabbak kirepedni, ha az élesztő még nem futotta ki magát), majd átgyúrjuk, és 40x50 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk (gyakorlatilag a lehető legvékonyabbra).
A marcipánt lereszeljük, a töltelékhez valókat összekeverjük (l. még a marcipán marcipánosítása), és a tésztát megkenjük vele. Nos, nem tudom, mekkora kanálra gondolhattak. Mivel nem szeretem a lekvárt, a két kanál narancsdzsem után nem még több lekvárral igyekeztem kenhető állagúvá varázsolni a masszát, hanem a harcsa mártásából megmaradt tejszín egy részét melegítettem meg egy darabka vajjal, hogy a nádcukor is elolvadjon, és a töltelék se legyen száraz. Nagyon sűrű, de nagyszerűen kenhető kulimászt kaptam. Érdemes ügyelni arra, hogy egészen a szélekig kenjük ki a tölteléket, különben a leendő henger két vége keskenyebb lesz, és a koszorú nem lesz egyenletesen vastag.
A megkent téglalapot a hosszabb oldala felől feltekerjük. A hengert 2 cm-enként mélyen bevágjuk (célszerű a hajtott szélét tenni alulra, nekem egy helyen elfordult, és ott sütés közben kirepedt). Ez fontos: majdnem teljesen át kell vágni, különben nem lehet szépen elrendezni. A vágáshoz jobb a recés kés, de így is minden egység után le kell törölni, mert ráragad a töltelék.
A bemetszett hengert zsírozott tepsire emeljük (egy ember is elég hozzá), kör alakúvá formáljuk, a szeleteket elfektetjük, a két végével addig ügyeskedünk, amíg azok is beleillenek a sémába. A recept szerint a tetejét 2 ek megmelegített lekvárral kell megkenni, és a kalácsot további kelesztés nélkül, előmelegített sütőben, 175-200 fokon, 30-35 percig sütni. Én sütés előtt nem kentem le semmivel, 180 fokon (légkeverés nélkül) 32 percet sütöttem, és amikor kivettem, forró cukros tejjel ecseteltem be. Ettől fényes és jó puha lesz a külseje, bár kicsit ragadós marad.
Nos, tényleg olyan gusztusos lett, mint a képen, a töltelék a csigavonalak mentén ugyanígy kidagadt a tésztából, de ahol vastagabbra sikerült a szelet, ott túlságosan megdagadt a tészta, és megbontotta az egyenletességet. A 2 cm tehát a maximum, ennél szélesebbre nem jó vágni.
Az íze kellemes, de nekem egyértelműen édes (egészen konkrétan felesleges volt bele a marcipán). Egyértelműen ott a legjobb, ahol megpörkölődött a mandula, valószínűleg dióval is kiváló lenne. A nádcukor nem rossz benne, de mindent elnyom, a narancslekvár csak nagyon enyhén érződik, ezt (kandírozott) narancshéjjal is el lehetne érni. Aki használ szilikonos sütőpapírt, most se sajnálja, de nem elengedhetetlen: ahol a töltelék alul hozzáért a tepsihez, leragadt, a koszorút mégis károsodás nélkül, egészben ki lehetett emelni a tepsiből.
Diszkusszió