Nem voltam katona, de kettőnél több krumpli megpucolását büntetésként élem meg. Nem véletlen, hogy nevezett zöldség (a növény módosult föld alatti szára :) általában püréként végzi a konyhámban. Ezt azzal is meg szoktam ideologizálni, hogy ha a héjában főzzük, állítólag több tápanyag marad benne, bár ez a konkrét esetben tök mindegy, mert a "főzőlé" is az étel része marad. A másik gond, hogy a szét nem fövő krumplit is lehet annyi ideig főzni, hogy szétfőjön, és akkor ember legyen a talpán, aki gusztusos ételt varázsol belőle.

A krumpliválság előszelétől megérintve pár napja elzarándokoltam hát a vásárcsarnokba, hogy még egyszer utoljára feltankoljak e tápláló gumóból. Gyönyörű sárga krumplit találtam (szemeztem az újkrumplival is, de annak az ára átlépte a lélektani határt), vesztemre azonban bazi nagyok voltak, ami otthon dilemma elé állított: vagy főzöm egy órát megszurkálva, és aztán összeállítom a rakottast, majd még fél órát sütöm, és közben éhen veszünk, vagy kísérletképpen megpróbálom nyersen megpárolni-megsütni.

A döntést tett követte. Két főre, két napra három mutáns krumplit (kb. 60-70 dkg) meghámoztam, nyersen vékonyra karikáztam, a húsvétról maradt füstölt sonkadarabkákkal rétegeztem (viszonylag sok só és bors kell rá), tejföl helyett jó sok híg sajtszósszal (trappistával dúsított besamel) nyakon öntöttem, a tetejére is reszelt sajt ment. (A szemfülesek jól érzékelik: a főtt tojást kifelejtettem – legalább maradt valami másnap reggelire a szendvicshez.) Egy órát sütöttem fedő alatt, de a szúrópróba alapján állíthatom, hogy előbb készen lett, aztán még fedő nélkül rápirítottam a sajtot.

Amivel jó lehet, az a tetejére rágrillezett paradicsom, vagy paradicsom-paprika saláta abban a hagyományos, maró ízű ecetes lében. Most viszont házi céklás tormával ettük. Legnagyobb előnye, hogy nem volt száraz, mint nekem sokszor a tejfölös változat. Talán némi friss petrezselyemzöldet is elbírt volna.

Fotó: 2008. február 2. (tejjel hígított tejföllel leöntött, nem besameles változat, tojással)