A technikai fejlődésnek és nem utolsósorban a különféle fórumoknak hála palacsintát, rántott húst és sült krumplit már szagtalanul is elő tudok állítani, a fánk és a lángos elkészítését kísérő többnapos szellőztetést viszont egyelőre nem tudom kiküszöbölni (ezért nem is sűrűn készül ilyesmi). Nemrégiben viszont ismét fánk volt a kívánság, s hiába a kifogások sora, lett fánk - és olajszag.

Ha viszont már bebüdösítettünk, felrémlett, hogy nemrégiben a rakott krumplihoz fordítva tettem be a konyhagép zöldségszeletelőjébe a kétoldalas szeletelőkorongot, és olyan leheletvékony szeleteket nyertem, mintha csak mandolinon gyalultam volna le őket.

Nosza, áttoltam egy meghámozott, megmosott krumplit a gépen, a papírvékonyságú szeleteket papírtörlőn leszárítottam, enyhén megsóztam, és szép sorban a forró olajba dobtam. Max. fél perc kellett nekik, aztán szűrőkanállal szalvétára emeltem őket.

A végeredmény teljesen korrekt, hidegen sem olajos. A fotó alsó felén talán látszik, mennyire vékonyak: átüt rajtuk a műanyag színe.

A filozófiai hátteret (ti. mi értelme van otthon chipszet gyártani) Chili&Vanília már körüljárta, ezzel nem is vesződnék - ezt a tevékenységet én sem fogom napi gyakorlattá emelni, főleg, hogy fogalmam sincs, miként lehetne ízesíteni a són és az őrölt pirospaprikán kívül bármi mással, hacsak nem másfajta olajban sütjük. De a kísérletért megérte :)