A főzés tudománya

Megpróbáltam minél kevesebb sárgáját feláldozni, mert a fehérjék már így is kiszorították a brokkolit a fagyasztóból. Egyben leteszteltem a fagyifeltét kapacitását (ti., hogy bírja-e a két menetet egymás után).

Hozzávalók:

• 1 liter tejnemű folyadék (cukrozatlan sűrített tej, tejszín és tej)
• 1 rúd vanília
• 6 tojás sárgája
• 20 dkg cukor

A tejneműeket a felhasított, kikapart vaníliarúddal felforraltam, közben a cukrot egy fémtálban kikevertem a sárgájákkal. A forró, de nem lobogó tejből először egy keveset ráöntöttem a cukros tojásra, kézi habverővel alaposan elkevertem, majd a maradékot is beleborítottam. A tejes lábost kiöblítettem, és kétujjnyi vizet engedtem bele, visszatettem a lángra (a víz rögtön felforrt), rá a fémtálat, és a fagylaltalapot gőz felett besűrítettem. Így nagyon sokáig tart, de legalább nem kell folyton kevergetni, lehet közben mást csinálni (a gyors módszert lásd Anánál). A tervek szerint a végén ment volna bele házi vaníliakivonat, de annyira masszívan vaníliás lett, hogy ezt a lépést kihagytam. Éjszaka vaníliástól egy mércés kancsóban pihent a hűtőben.

Ez nem lett annyira sűrű, pudingszerű, mint a karamellfagyi, de a kevergetve fagyasztás utáni állag teljesen korrektül krémes - legközelebb teszek egy próbát fél literenként két sárgájával, aztán majd sárgája nélkül is. A legtöbb alaprecept fél literhez írt 15 dkg cukrot, szerintem még 10 is sok, nekünk túl édes. Ezt töltöttem az eleve túl édes kekszekbe - nos, a "cukorbomba" szó nem írja le megfelelően az élményt. Vigyázat: tíz jégkrémszendvicsbe simán elmegy fél liter fagyi!

És ami a lényeg: kipróbáltam, mennyit bír a fagyifeltétem. A kapacitásával kapcsolatos információk ellentmondásosak (600 ml-1,1 liter), de mivel a múltkori karamellfagyival megtelt, azt mondanám, egyszerre fél liter tejből készült fagyit tud kikeverni, így a kész fagyialapot elfeleztem. Ment 2 x 25 percet, és a második adag már valóban nem fagyott át annyira, mint az első, de egyértelműen fogyasztható sűrűségűre keveredett - az állaga leginkább az olasz krémfagylaltokéra emlékeztetett.

Mosogatáskor éreztem, hogy az akku hűtőfolyadéka már darabokban van (a karamellfagyinál több, egymás utáni próbálkozáskor is ráfagyott a forró víz). A nyári hőségben tehát semmiképpen nem realisztikus, hogy egyszerre fél liternél több fagylaltot állítsak elő (talán nem véletlen, hogy az újabb fajta géphez már egyszerre kettő fagyikészítő termoszt adnak - bár meg is kérik az árát), de amúgy sem tervezzük a túlzásba vitt fagyifogyasztást, a kísérletezés során elsősorban a tudásvágy hajtott :)

Ami viszont érdekes, hogy a fagylalt most, hat órányi fagyasztás után is nagyon jó krémes állagú: alig néhány perc alatt fogyasztható állapotba enged fel. A jilket így majd nagy valószínűséggel piskótákba használom el, ha a posta egyszer méltóztatik eljuttatni hozzám a csomagot.

Az én mumusom a már említett karamell mellett a forrázott (égetett) tészta, ami azért nem olyan jó, mert ebből a tolófánktól kezdve a képviselőfánkon át a profitterolig elég sok finomság készül. Első és egyetlen fánksütési kísérletem csúfos kudarcba fulladt: a gömböcök szimplán nem lyukadtak ki, ergo nem volt mit megtölteni. Mostanra azonban elméletben már eléggé felkészültnek éreztem magamat ahhoz, hogy ismét belevágjak - rögtön a miniatűr, falatnyi változatba.

Erről a receptről biztosan tudom, hogy az Index konyhaasztalán garázdálkodó Zitka e-társnőtől származik, aki pedig a Tina magazin valamelyik számából szedte. Nem is sokat módosítottam rajta. Gyors, laktató, és annyira nem is extra ízű, így a konzervatívabbak is jóízűen falatozhatnak belőle.

Kell hozzá:

• 1 fej vöröshagyma
• 2-3 gerezd fokhagyma
• 2 tk gyömbérpor
• 1 tk cayenne-i bors (csilipor)
• 2 tk curry
• kanálvégnyi őrölt szegfűszeg
• 30 dkg csirkemellfilé
• 1 liter tyúkhúsleves (akár kockából)
• kb. 1 dl tejszín
• legalább 15 dkg vörös lencse
• a tálaláshoz (fekete) szezámmag és korianderzöld (nem létszükséglet)

A felaprított hagymát két evőkanál olajon megfonnyasztani, rádobni a fokhagymát, a fűszereket és a kockára vágott csirkemellet. Én meg szoktam várni, amíg a csirke megsül, aztán felöntöm a húslevessel, ha felforrt, bele egy kis tejszínt (nem használok főzőtejszínt, de ebben a levesben amúgy sincs sok zsiradék). Kicsit rotyogtatom, aztán bele a lencse. Annyi lencsét teszek, hogy ha megfő (kb. 10-15 perc), megálljon benne a kanál (a lencséből származó keményítő besűríti), így nálunk egytálételként funkcionál. A tányéron meg lehet hinteni pirított szezámmaggal és korianderzölddel.

Megtaláltam a menüben a statisztikákat! Nagyon izgalmas vagy vicces keresőkifejezésekről egyelőre nem tudok beszámolni, mégis van egy toplistás találat (a rakott krumplin kívül, persze).

Szerencsétek van, pajtikáim, mert a Bounty tortát Príma Konyha módra már én is elkészítettem. A receptet nem másolom be, de adok néhány jó tanácsot, mert eredeti formájában nem volt annyira kelendő, bár betoltunk pár szeletet, mire rájöttünk, mi a baj.

A PK-ban kipróbált receptek szerepelnek, de ebben az esetben legalábbis megkérdőjelezném ezt az állítást, mert tölteléknek még 3 dl tejszín is sok volt, és egyébként is ez a recept kényes pontja (a tészta finom). A kókusz eleve marha zsíros, fojtós, és ehhez még jön a tejszín, ami az egészet iszonyú nehézzé, szó szerint nyögve nyelőssé teszi. Szóval szerintem tejszínes pudingporból főzött pudingba keverjétek a kókuszt, de előtte akár fel is lehetne forralni a tejet (vagy tejszínes tejet) a kókusszal, és úgy pudingot főzni. Vagy hagyományos tortaként vágjátok fel, és alig tegyetek bele tejszínes tölteléket.

És még egy tipp, bár a módosított receptet ez nem érinti. Nem tudom, mások hogy éreznek, de szerintem a habfixáló a marketingesek agyszüleménye. Nem is feltétlenül E-anyag tartalma miatt, mert a szörnyű mellékízű növényi habalapokat (Hulalá, Halta, Gran cucina - bár lehet, hogy az főzéshez való - stb.) meg sem közelíti. Egyszerűen feleslegesnek tartom. A jó zsíros (min. 30%) ultrapasztőrözött habtejszínt simán fel lehet verni, aztán akár egy hétig is megmarad a hűtőben, nem ereszt levet (savót, ha minden igaz).

Én Okééé zacskóst vagy dobozost használok, illetve a Penny Marketben kapható legolcsóbb (100 Ft/2 dl), aktuális UHT márkaterméket, és ugyan felmerült már bennem, hogy vajon tényleg tehénből származik-e, de végül is tejszín ízű, és a belőle vert hab is gyönyörűen tart. Hitetlenek próbálják ki, hogy néhány kanál jóféle tejszínt keményre felvernek, és egy kistányéron a hűtőbe teszik pár napra. Ha valaki mindenáron fixálni akar, alternatíva még az agaragar. (Nem vicc, most néztem meg, így kell írni.) Friss tejszínnél viszont megint tök mindegy, mert az úgysem áll el annyi ideig, hogy összeeshessen.

Az elmúlt napokban ezeket próbáltam ki, időrendi sorrendben:

Krumplis pogácsa (Ana)

Az eddigi legjobb, pedig már többféle receptet is teszteltem. Isteni puha, kellemesen krumplis. Fele zsírral készült, tej nekem nem nagyon kellett bele, és megsült 20 perc alatt. Ezentúl mérni fogom a hozzávalókat...

Könnyű citromos sütemény (Kicsi Vú)

Elsősorban azért esett erre a választásom, mert ki kellett próbálni a mindentudó robotgéphez frissen beszerzett citrusprést. Ezennel én is csatlakoznék az ódákat zengő tömeghez. A piskótát nem szeretem, de ez egyszerűen turbó jó, üde meg citromos meg minden. Külön öröm, hogy kaptam falusi, kizárólag kukoricával etetett tyúkból származó tikmonyt - a szemmel látható különbség :)

Főzött limonádé (Nemisbéka)

Mindig is gondot okozott a pontos arányok eltalálása. Dicshimnusz a kommentben. Azóta családtaggá vált.

Magos barnakenyér (Bundásalma)

Candidások is ehetik. 2,4 dl-es csészével mértem, és a képekkel ellentétben nekem ragadt a tészta, utána kellett liszteznem. Tényleg lassan sült meg, úgy, ahogy le volt írva. Ízében és állagában a tömör német rozskenyerekre emlékeztet, de a sok napraforgómagtól (szezámmag helyett is) egyértelműen szotyi íze lett. Buliba partikenyérnek nem ajánlott, ugyanis hatékonyan serkenti az emésztést :)

A következő jelölt is hasonló: ír szódás kenyér. Az említetten kívül egyébként még sosem sütöttem szódabikarbónás kenyeret, de megvan az az előnye, hogy igen gyorsan elkészül, ezért most ezzel kísérletezek.

Karamellfagylalt (Chili&vanília)

Emberiség elleni bűntett - és én nem is tudok karamellt készíteni! Ezzel próbáltuk ki az említett mindentudó robotgépre szintén frissen beszerzett fagylaltkészítő feltétet (a robotgépnek külön postot szánok). Amikor a tejet ráöntöttem a karamellre, olyan vidám formák jöttek létre, hogy kihalásztam egy keveset, és amikor a gép kevergette a masszát, beleszórtam, hogy ropogjon a fogunk alatt. Nekem édesebb volt a kelleténél, de az a tömény karamellíz valami embertelen jó.

Csak félve vallom be, hogy kispóroltam egy sárgáját, de legközelebb talán még egyet ki fogok, mert ebben a pillanatban 14 fehérje várja a pici fagyasztóban a felhasználást, de valahogy pont nem olyan süteményhez van kedvem, amihez az kellene. A megfőzött alapanyag éjszaka a hűtőben állva így is pudingszerűvé sűrűsödött. És azt is tesztelni fogom, hogy másfélszer vagy kétszer ennyit készítek, és egymás után kikevertetem a fagyigéppel, mert mosogatás közben az volt az érzésem, hogy az akkuban még bőven van kraft.

Ha dán mintára nálunk is lenne Hétalvó Egylet, habozás nélkül biztosítanám a támogatásomról. Hétvégén ugyanis nulla az esélye annak, hogy tizenegy előtt felkeljünk, de ha mégis, már kopogó szemmel botorkálunk ki a konyhába, és az utunk egyenesen a süteményes dobozhoz vezet (amelyben most éppen dupla csokis kekszek lapulnak). Bekapunk egy-két darabot, aztán többnyire meló, esetleg szabad foglalkozás, és legközelebb az estebéd következik.

De tegyük fel, hogy a napirendünk egyszer még felborul. Mindenesetre akkor is a klasszikus hidegtálban gondolkodnék - mivel nálunk a húsvét vasárnapi és hétfői reggelitől eltekintve a közös früstök generációsan nem divat, az egyszerű szalámis szendvics is újdonságszámba menne.

Venném az unalmasnak ható, de üde zöld színével frissességet és egészségességet sugalló salátaágyat, és egymást kissé átfedően ráfektetném az előző nap elkészített, spéci házi májpástétom szeleteket (ebben az őzgerincbe simított, kigőzölt, majorannás májpép közepét durvára tört zöldbors szemekkel elegyített májdarabkák töltik ki). Persze a leheletvékonyra szelt, henger alakúra csavart parasztsonka is mindig kelendő. Ó, és a nélkülözhetetlen trappistadarabok, olykor parenyicacsigák a majdnem keményre főtt, de még enyhén mézgás sárgájú tojás és a retek- és uborkaállatok (egér, katica, méhecske) társaságában. Esetleg egy-két keménytojásgomba majonézpettyes paradicsomkalappal, hogy a többsejtű élőlények összes országa képviseltesse magát :)

A friss kenyér elengedhetetlen lenne. Vagy kitennék magamért, és nekiállnék a kétnapos baguette-nek, hogy reggel csak sütni kelljen, vagy ugyanígy egy dagasztás nélküli kenyeret ütnék össze. Az oldalbordám ugyan húzná a száját, hogy ej, fehér kenyér, de ezt az egyszeri elhajlást a gyerekkori ízek megidézésére fognám. Az a semmihez nem fogható, ropogós héj és a gőzölgő kenyéren olvadó vaj...

A látvány kedvéért kedvenc kalácstésztánkból (se nem édes, se nem sós) kisebb mennyiségben megsütném Mirza madárkáit is, ezek üldögélnének a forró csokival töltött bögrék csészealján, a rostos narancsleves kancsó körül.

Megyek is, meghívom a családot a jövő hétvégére egy kora délutáni, csevejjel egybekötött evészetre. Hagyományteremtő céllal :)

A képeket vagy úgy kaptam, vagy a neten találtam, de már nem tudom, mikor és hol.

A finom, de kevéssé autentikus lasagne után húsmentes napot iktattunk be. A Príma Konyha Magazin külseje és a viszonylag sok gépelési hiba senkit ne rettentsen el: többnyire jól használható, variálható recepteket tartalmaz, kevés és szolid reklámkörítéssel. Megfelelő arányban őrzi a hagyományt és evez új vizekre, és az alapanyagok a magamfajta peremvidéki asszonka számára is hozzáférhetőek. Teljesen meggyőzött például, hogy a kamraszekrényben már egy ideje felhasználásra váró mungóbabcsíra (konzerv) annyira, de annyira egészséges, hogy mindenképp a pocakunkban a helye. És azt sem tudtam - bár soha nem is néztem utána -, hogy az üvegtészta is mungóbabból készül.

Kell hozzá:

• 30 dkg spagetti
• 1 csomag újhagyma
• 20 dkg friss mungóbabcsíra (konzerv)
• 3 tojás
• 1 kis doboz kukoricakonzerv
• 1 kis doboz darabolt ananász konzerv
• 4 ek szójaszósz (több)
• 1 kk darált csípős paprika (csiliszósz)
• 3-4 gerezd fokhagyma
• 1/2 tk gyömbérpor (friss, reszelt gyömbér)
• 1 csapott ek currypor (mild Madras curry)

Felrakjuk a tésztavizet, aztán meg is főzzük benne a spagettit. Közben a felkarikázott újhagymát kevés olajon gyorsan átforgatjuk, hozzáadjuk a babcsírát, és nagy lángon, rázogatva még pár percig pirítjuk. Ráöntjük a felvert tojást, ha elkezd kocsonyásodni, bele a kukoricát, az ananászt és a tésztát. Rá a fűszereket, összeforgatni.

Nekem konzerv csírám volt, ami már meg van főzve, úgyhogy a hagymára először a fokhagymát és a fűszereket dobtam rá, mert az olyan jó. Aztán bele minden mást, a legvégén a tojást és a tésztát.

Ez ilyen formában állítólag egy thai ízesítésű specialitás :) Egyáltalán nem volt rossz, de valahogy nem kívánjuk vissza. Így jártunk egyébként nem olyan rég Kicsi Vú padlizsános-paradicsomos kuszkuszával is. Sokszor kicsordul a nyálam egy vegetáriánus kaja láttán, de rendszerint az sül ki belőle, hogy csak dobálom bele a sokféle, jobbnál jobb hozzávalót, a végeredmény viszont annnyira nem jó, mint a nyersanyagok alapján vártam. Pedig a kuszkuszhoz még az aszalt paradicsomjaim utolsó előtti darabjait is beáldoztam, csak a csilis babhoz tettem félre párat.

Először is, van fényképezőgépe. Ami engem illet, kölcsöngéppel készített, felülmúlhatatlan ételfotóim száma kisebb egyenlő hat. Idővel talán megtalálom a módját, hogy inkorporáljam őket a blogba - valószínűleg nyitok nekik egy hahaha kategóriát. Íme, a spenótos galuska diós Cambozola mártással, a dátum szerint idén januárból:

És a családom reakciója:*

Valóban, kissé bizarrnak mondanám, és összességében a Benetton színvilág is inkább izgatottságot, mintsem étvágyat kelt. Ám jelen esetben a problémát súlyosbította, hogy a nokedli - ne kerteljünk - sz@rrá főtt. És ami a legrosszabb, finom sem volt. Csak azért gyűrtük le, mert éhesek voltunk. Már korábban is főztem spenótos nokedlit, de akkor a parajt leginkább színezőanyagként használtam, minimális arányban. Gondoltam, újítsunk. Ez a Stahl-féle "gyerekbarát" recept eredménye (45 dkg mirelit spenót, 15 dkg finomliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 2 tojás, 1 d. gerezd fokhagyma, só, bors). Gyanakodhattam volna, hogy mivel teljes kiőrlésű liszt is van a tésztában, pihentetni kellene, hogy a korpa megszívhassa magát, de a nokedlit ugye alapból nem pihentetjük.

A sajtmártás (az eredetiben 10 dkg pirított, darabolt dió, 15 dkg gorgonzola, 2 dl tejszín, 1/2 dl tej, só, bors) viszont fincsi volt, csak nem méricskéltem, és nem sűrűsödött be a kellő mértékben. A Cambozola - ahogy a linken is olvasható - a Camembert, a Gorgonzola és néhány kötőhang keresztezéséből származik. A kék penészes sajtoktól (rokfort, gorgonzola, Stilton) idegenkedőknek is jó szívvel ajánlom, mert az ízében a krémesség dominál, csak nagyon enyhe penészaroma érződik rajta, ami viszont különlegessé és felettébb kellemessé teszi. Igaziból kár holmi szószokba fecsérelni. Az általam látogatott üzletek közül a Metróban a legolcsóbb, de még így is veri a parmezánhelyettesítő Grana Padanot, tehát nem mondanám a hétköznapok sajtjának. Szerencsére vannak ünnepnapok is.

* A kép klikkelhető (hangszóró bekapcs). Rajongóknak.

Lángost tanácsos olyan napon készíteni, amikor amúgy is tervbe van véve a függönymosás. Most még akkora forróság sincs, hogy ne kívánná az ember a nehezebb ételeket, hétvégén pedig az ilyesfajta dőzsölés után kötelező jelleggel beiktatandó sziesztára is jut idő. Ami pedig a hedonizmus racionalista irányvonalát illeti: ha lángos az ebéd, a reggeli és vacsora legfeljebb néhány kanál müzli vagy pár szál répa lehet, magában.

Erről a konkrét receptről a következőket kell tudni:

1. Nem kell hozzá mérleg (bár nem árt, ha valaki ismeri legalább egy csészéje térfogatát); ha nem pontosan adagoljuk a hozzávalókat, akkor is jó lesz.
2. A tészta a hűtőben akár egy hétig is eltartható, lecsipkedve frissen süthető. (Ezt mondjuk én nem szívelem a szag miatt. Mindet kisütöm egyszerre, aztán másnap irány a mikró - ennél tovább még soha nem tartott ki, pedig csak ketten esszük.)
3. A tészta sütéskor nem szívja meg magát olajjal.
4. A krumplis lángossal szemben megvan az az előnye, hogy a tésztát nem kell lisztezni, egyáltalán nem ragad a kézre, nem keletkezik maszat.

Csodálkozom, hogy ház(tartás)i istennőnk még nem tette közkinccsé ezt a remekművet. A forrás Frank Júlia A négy alapíz szakácskönyve - Savanyú (Éléstár), de a sok recept között igaziból nem vettem észre, amíg nemisbéka fel nem hívta rá a figyelmemet. Aktualitását az adja, hogy ma a közeli piacon jártam, és láttam új fokhagymát.