A főzés tudománya

Fel nem foghatom, hogyan lehet szalonnapörc nélkül élni :) Fent nevezett kaja a kanadai csirkemellel rokon rapid ebéd/vacsora, ízét a szalonnazsírban sült juhtúró adja, a hús még házi húsevőnk szerint is csak hab a tortán. Az eredeti recept az újságkivágáson található felirat szerint a Metro(pol)ból származik, de az hagymás és macerás.

Kell hozzá:

• 10 dkg húsos szalonna
• 30 dkg csirkemellfilé
• frissen őrölt bors
• 1 csokor apróra vágott, friss kapor
• 25 dkg juhtúró (brindza)
• (17,5 dkg tejföl)
• (0,5 dl tej)

Van a gyors változat és a még gyorsabb. A vékonyra szelt szalonnával kibéleljük egy közepesen nagy tepsi alját, eligazgatjuk rajta a hosszában háromba vágott csirkemelleket. Borsozzuk, kaporral bőven megszórjuk (sózni nem tanácsos). Ekkor lehet leönteni a tejjel hígított tejföllel, de ez a lépés elmaradhat: a jóféle juhtúró önmagában is elég szaftossá teszi.

A tetejére valahogy rászenvedjük a juhtúrót. Ha jót akarunk magunknak, előzőleg kidermesztjük, hogy szeletelhetővé váljon, egyébként marad a tökölődős morzsolgatás vagy az erősen mosogatásigényes reszelgetés. 200 fokon 30 percig sütjük (ha nem jut mindenhová juhtúró, az elején lefedve, aztán rápirítani), emberes adag nokedlivel ketten a felét jól befalatozzuk.

A tejfölös változat sötét, hideg keresztmetszete:

Mivel a blog több hónapos lemaradásban van a valósághoz képest, lassan elmondhatom, hogy a következő húsz vékáefre megvan a nevezésem, mindegy, mi lesz a téma. Ez a süti nem kifejezetten különleges, biztos sokan ismerik fehér vagy kakaós változatban, de most raktárról dolgoztam. Aki ennél több cukrot tesz bele, az vagy Martha Stewart, vagy Stahl epigon :)

A tésztához:

• 40 dkg liszt
• 15 dkg porcukor
• 25 dkg fagyos vaj
• 3 dkg (2 púpos ek) holland kakaó
• 2 tk sütőpor
• csipet só
• (1 tojás)

A töltelékhez:

• 50 dkg túró (ennél csak több lehet)
• 8 dkg fruktóz (15 dkg porcukor)
• 1 tojás
• sok citromhéj

Linzertészta-szerűségről van szó, ezért csak el kell morzsolni az összetevőket, aztán gyorsan összegyúrni. Én mindent belehalmoztam a dagasztógép keverőtáljába (a vajat felkockáztam), aztán egyes fokozaton hagytam, hogy az egész tészta morzsalékossá váljon.

1) Ha nem raktuk bele a tojást, morzsát kapunk. 2) Ha beleraktuk, össze fog állni a tészta. Mindkét esetben a hűtőben éjszakáztassuk. Utóbbi módszer esetén a tésztát másnap le kell reszelni (négyoldalason a legnagyobb lyukú ajánlott). Ha kihagytuk a tojást, megspóroljuk a reszelést, de úgy crumble fizimiskája lesz.

A morzsa/reszelék kb. 55%-a megy egy közepes tepsi aljába (a tepsi mérete lényeges). Rá a túrótöltelék (külön fel szoktam verni a fehérjét), a tetejére a maradék tészta. 180 fokon kb. 25-30 percig sül. Frissen a legjobb, mert akkor a túrótól még nem nedvesedik át az omlós, roppanós linzertészta.

A kreativitás fogalmának pontos meghatározásával még a nálam okosabbak is gondban vannak, és nem a szerénység mondatja velem, hogy a linken felsorolt lehetséges jellemzőknek csupán a töredéke igaz rám. Úgyhogy zárjuk rövidre a díjátadót.

Nekem adta: Latsia, Zsu és Gigi, csak ők tudják, miért :)

Tőlem kapja: E. Margit és összes péktársa, akár blogol, akár nem (l. még Kenyérfesztivál), akiket még a Príma Konyha Magazin is megirigyelt. Kísérteties a hasonlóság.

A Yum Yum Blog Award (Fájin Blog Emlékérem?) tök jópofa kezdeményezés, mert előbb-utóbb mindenki díjazott lesz. Engem első és egyetlen ház(tartás)i istennőnk jutalmazott meg vele a copy-paste receptírás és a látványfotózás területén elért elévülhetetlen érdemeimért :), és rögtön tovább is passzolom, hátha mást is az őrületbe lehet kergetni az intim kördésekkel és hasonszőrű elmeszüleményekkel.

Ajánlom tehát Zsuzskának az éti tudomány és a szellem jegyében.

Átnyújtanám ezenkívül a mindig lelkes gasztroegoblogoló Ildinkónak, hogy felvidítsa a nehéz pillanatokban. R.I.P., Frici!

Kapja továbbá Apjaneve Kicsi Malacz, a saját korát többszörösen megelőző blogger, aki egyszerűen ennivaló (ugye figyelitek a gasztrovonalat?). Nagykorúsága eléréséig a díjjal járó jogok és kiváltságok kezelését hiperönreflektív é.anyjára bízom.

Ami a fényképen néhány összekötő vonal híján úgy fest, mint Kippkopp, a gesztenyegyerek, valójában egy tojásfehérje-terminátor. Roletti helyett fagylalt mellé, egyben az abból kimaradt fehérje hasznosítására egyaránt alkalmas. Rágcsás állagánál fogva felettébb vicces szájüregi élményt nyújt, és az összetevőit meghazudtolva enyhén mézízű.

Kell hozzá (a kellő arányban felszorozva):

• 1 tojásfehérje
• csipet só
• 4,5 dkg fruktóz (9 dkg cukor)
• 3 dkg zúzott kukoricapehely (Hahne natúr)
• 6 dkg reszelt étcsoki

A sóval és cukorral kemény habbá vert fehérjébe belekeverjük a többi hozzávalót (nem kell óvatoskodni), aztán kiskanállal tepsire adagoljuk, és 170 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük. A könyvem (The Book of Chocolates and Petits Fours) szerint golyókat kellene kapni - nos, a túlságosan sok megmaradt tojásfehérje felett diszponálók kísérletképpen próbálkozhatnak a kukopehely arányának növelésével, mások inkább örvendjenek a korongok láttán. A leválasztással igyekezni kell, mert ahogy hűlnek, rágyógyulnak a tepsire, mint a duchesse.

A zöldségek kevés kivételtől eltekintve nem a barátaim, az alap gyümölcssalátákhoz nem kell recept, így erre a körre nem maradt más választásom, mint egy tésztasaláta.

Frank Júliának ilyen névvel :) vajmi kevés köze lehet az olasz konyhához, ám többi rokon remeke alapján úgy gondoltam, ezzel sem fürödhetek be. Mint minden tésztasaláta, a rekkenő nyári hőségben különösen alkalmas könnyű vacsorának a dolgos hétköznapokra. A mű fotogenitása fordítottan arányos az ízével, de a hasonlatot fényképpel nem tudom illusztrálni.

Két főre, főételként kell hozzá:

• 15 dkg durum tészta (spagetti, penne, szarvacska)
• 25 dkg olajos tonhalkonzerv
• 2 db paradicsom
• 3 gerezd fokhagyma
• 1 ág friss (1 tk szárított) kakukkfű
• néhány bazsalikomlevél (1 tk szárított bazsalikom)
• 10 db fekete olajbogyó
• pár spriccenet citromlé
• só, bors

A tésztát kifőzzük (a barázdás vagy lyukas fajtákra jobban tapad majd a szmötyi). A tésztasalátákhoz azért érdemes kifejezetten durum tésztát használni, mert ha túlfőzzük, akkor sem hullik atomjaira a későbbi keverés során, mint a tojásosak. Közben a halkonzerv olaját egy serpenyőbe öntjük, felforrósítjuk, megfuttatjuk rajta a zúzott fokhagymát, rádobjuk a halat, a felszabdalt olajbogyót és a kockázott paradicsomot, kettőt kavarunk rajta, majd mehetnek bele a fűszerek és a citromlé. A trutyit a tésztára borítjuk, sózzuk, borsot csavarintunk rá, aztán az egészet átforgatjuk, és behűtjük. Talán a citrom miatt, de tényleg csak hidegen finom.

Egy nap kuglófra fente a fogát a család, s lőn kuglóf. Nem ám akármilyen: a hagyományos kelt nem nyerte el az előterjesztő tetszését, felvert (sütőporos) kellett neki. Kipróbáltam hát Amarillisz joghurtos receptjét, s való igaz, nem száraz egyáltalán - talán, mert nem is rendes kuglóf :) Az állaga leginkább Nory kevert tésztás, cseresznyés-mandulás coffee cake-jére hajaz.

Emlékeztető magamnak a hozzávalókról:

• 15 dkg vaj
• 10 dkg gyümölcscukor (biobolt, HerbaHáz)
• 3 tojás
• 168 g joghurt (1 kis pohár, haha) tejjel 250 g-ra kiegészítve
• 35 dkg liszt
• 1 tk sütőpor
• 10 dkg csokilencse

170 A-F 70 p. Kirepedt, még melegen felvágtam, még aznap elfogyott.

No, de hogy ne csak a receptet ismételjem meg, két dolog. A konyha-trükk, ha valaki esetleg nem ismerné: állítható tortakarikában, alufóliába burkolt, üres konzervdobozzal a közepén tetszőleges méretű gyűrűt lehet sütni, ez kb. 20 cm átmérőjű, ananászos :) kuglóf lett.

A fruktóz pedig a dietetikusok szerint egészségesebb a répacukornál, többek között kedvező glikémiás indexe miatt. Elvileg 30-40%-kal kevesebb kell belőle (ha a szacharóz édességi foka = 100, akkor glükóz/szőlőcukor = 74, fruktóz = 173), ami egyben kevesebb bevitt kalóriát is jelent (feltéve, hogy nem eszünk belőle kétszer annyit). Én helyből megfeleztem a mennyiséget, úgy is stimmelt. Nincs mellékíze, a tészta tulajdonságait alapvetően nem változtatja meg. Többek között a hámántáskát is fruktózosítottam, és amíg üzemen kívül volt a turmixgépem, porcukor helyett használtam.

A "fehér haláltól" rettegőknek remek alternatíva lehet tehát olyan ételekbe, amelyekbe mindenképpen kristálycukrot tennének (pl. fagyi), mert a sötét nádcukor vagy méz túl markáns ízt kölcsönözne nekik. Az ipari fruktóz (főleg a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup) potenciális hátrányairól persze legalább annyi info kering a weben, mint az előnyeiről, attól függően, ki rendelte meg a kutatást, vagy milyen nézőpontból értelmezik az eredményeket.

Ami engem illet, várakozó álláspontra helyezkedtem: egyrészt nem az évi 12 kilós explicit kristálycukor fogyasztásunkat tekintem az egészségünkre leselkedő fő veszélynek (végső soron ez is cukor, az is cukor), másrészt édesszájúként kifejezetten nehezményezem, hogy fruktózból tök macerás rendes karamellt készíteni (egy almás változat). A félig üres zacskót azért nem fogom kidobni :)

Olvasnivaló:

• Zsuzska és a szénhidrátok
• A fruktóz és a cukorbetegek

Szerencsére kevesebb, mint hat lábuk van :) Gabojsza hozományát megpillantva kellett ráébrednem, hogy elfelejtettem felpakolni egyre gyarapodó családi állatkertünk már korábban megörökített, legújabb lakóit. Íme, Patrik és Patrícia, valamint barátjuk, a feketefejű hűtőmágnes:

Stílszerűen azt mondhatnám, juhé! :) És persze köszi, Zs.!

Mivel még mindig maradt a kávélikőrből, hamar megtaláltam a következő fagyijelöltet Brian kínálatában. A végeredmény nagyon hideg és nagyon-nagyon kávés, ezért bátorkodtam ezzel a szenzációhajhász névvel illetni. A Starbucks egyébként állítólag idén jön Magyarországra. Vagy jövőre.

P.S.: Nem kérek kommenteket azzal kapcsolatban, hogy a fotón látható kupac kit mire emlékeztet :)

Hozzávalók 1 liter kávéfagylalthoz (szerintem):

• 4 tojás sárgája
• 15 dkg cukor
• 2 dkg(!) instant kávé
• csipet só
• 3,4 dl tej
• 2 dl tejszín
• 60 ml kávélikőr
• 6 dkg tortadara

Ugyanúgy készül, mint minden főzött fagyi (a kávét én a sós-cukros tojássárgájához tettem), kivéve, hogy a likőrt és a tejszínt (utóbbit habbá verve) másnap kevertem bele. Én nem éreztem azt az átütő állagbeli különbséget az eddigiekhez képest, mint amiről Brian regélt, de tény, hogy nem is cizelláltam túl a dolgot.

Ő egyébként minuciózusan előkészített csokinyesedékről ír: a csokit ne aprítsuk túl nagyra, nehogy a darabkák elharaphatatlan keménységűvé fagyjanak, és szitáljuk át, hogy túl poros se legyen. Az én igényeim ebben a tekintetben az időmmel arányosak :), és szerencsére idehaza létezik a kulturálatlanabb körökben egérsz?rnak becézett, E-anyagokban dúskáló tortadara, amely ideális erre a célra, mert elég kicsi szemcséjű, nem porlik, ugyanakkor fagyottan is kiválóan ropog. Ezt csak akkor szórjuk bele, amikor a fagyit a tárolódobozba rétegezzük, különben a gép lapátja kigyűjti. A fagylalt maga masszívan kávé ízű, ezért tejszínhabbal a legjobb enni.

Mivel a madártej fagyihoz hasonlóan többnapos tárolás után sem fagyott betonná, feltettem a kérdést gugli barátomnak, mi minden játszhat ebben szerepet. Oldaltörés következik, kicsit megszaladt a pennám :)

Mitől lesz krémes a fagyi?

Mivel a piknik témáról néhány hét leforgása alatt mindössze annyi jutott eszembe, hogy gyerekkoromban elég gyakran jártunk Sikondafürdőre, ahol a girhes német turisták elhűlve bámulták, amint a családunkhoz tartozó számos, különböző korú és nemű, jól táplált gyerek 40 fokos környezetben a 15 fokos vízből sűrűn ki-kirohanva rájárt a kockás pokrócokra felsorakoztatott hatalmas jénai tálakban magát kellető sült krumplira, rántott húsra és rengeteg rétesre, a VKF! részvétel helyett inkább begépeltem az elmúlt időszak egyik hedonista receptjét.

A Keserédesben beszerzett nugát méltó felhasználási módjának egyértelműen a fagylalt tűnt. Jobb híján a foodblog search segítségét vettem igénybe (magyar hangja ViMiZo), de elég hamar kiderült, nehéz dolgom van, mivel még a nagy Lebovitz is dekonstruktivista módon közelíti meg a nugátfagylaltot, külön adagolva a mogyorót, külön a csokit. A választás így végül Brian gianduja gelatojára esett, és immáron végérvényesen és visszavonhatatlanul bebizonyosodott, hogy a diónugátnak intenzív mogyoró íze van. Ha a madártejes és a csokifagyi durván jó, erre leginkább az eszméletlenül finom jelzős szerkezet illik.